Június 1-jétől lépnek hatályba a törvény új engedélyekre és igazolványokra vonatkozó előírásai, a szigorúbb előéleti feltételek és összeférhetetlenségi szabályok, valamint az okmányok határozott idejű – öt éves – érvényessége. A törvény az engedélyek és igazolványok teljes körű felülvizsgálatát, megújítását írja elő, mely szerint a jelenleg kint lévő, enyhébb feltételek mellett szerzett engedélyek és igazolványok 2006. december 31-ig érvényesek. 2007. január 1-jétől kizárólag az új törvényi feltételeknek megfelelően kiadott működési engedéllyel és új típusú igazolvánnyal rendelkezők végezhetnek tevékenységet. Ezáltal megszűnnek a korábbi jogszabályok eltérő feltételeiből adódó különbségek. A vállalkozások részére szóló, – határozattal kiadott – működési engedélyeket, valamint az új – kártya-formátumú, számítógéppel előállított – igazolványokat június 1. után lehet kérelmezni, a vállalkozás székhelye, illetve a lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányságon. A kérelem benyújtása nem jogosít munkavégzésre, ezért indokolt azok megszerzéséről időben gondoskodni. A korábban kiadott engedélyekkel és igazolványokkal 2006. december 31-ig végezhető a tevékenység, ezért azok visszavonására nem kerül sor.
A Rendőrség a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarával együttműködve lehetőséget biztosít a nagyobb létszámú alkalmazottat foglalkoztató vállalkozások részére az igazolvány megújítások csoportos intézésére a területi rendőri szerveknél, mely biztosítani fogja, hogy a jelenleg igazolvánnyal rendelkezők január 1-seje után is legálisan folytathatják tevékenységüket. A részletekről a szakmai kamara országos és területi szervei nyújtanak felvilágosítást.
A változásokra országos szintű továbbképzés keretében készítik fel az érintett szakmai vezetőket. A Veszprém MRFK szervezte tanácskozásnak a Csopaki Továbbképző és Módszertani Központ biztosít helyet. A megyei osztályvezetőket jövő hétfőn és kedden Kincses Ildikó r.ezredes, az ORFK Igazgatásrendészeti Főosztályának vezetője és munkatársai készítik fel. Csak Veszprém megyében 6.600 magán- és 1.200 jogi személyt érintenek a várható változások, amelyekről az országos vezető akár rövid személyes interjúban is kész tájékoztatást adni a hétfői tanácskozások kora délutáni részében.
Időpont: 2006. május 29., 13.30 óra Helyszín: Csopaki Továbbképző és Módszertani Központ Régi Rendőr (ill. Rendészeti) Szakközépiskola Megközelíthető: 73-as főúton Veszprém felől a Nosztori háromsávos szakaszán, lefelé hosszú bal kanyar után jobbra leágazó kis úton 73-as főúton Csopak felől a Nosztori háromsávos szakaszán éles jobb kanyar után balra leágazó kis úton
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|