2006. május 26-án, pénteken, a Vár utca 12 szám alatt a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság új múzeumépületének átadására, és új kiállítás megnyitására kerül sor.
Az ünneplőket és az új múzeum születését Vidáné dr. Fodor Zsuzsa megyei múzeumigazgató, Kuti Csaba, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke és Asztalos István alpolgármester köszönti. Az ünnepség keretében az "Istenes életre késztető alkotások" (Bálint Sándor) című új kiállítást P. Jáki Teodóz OSB Győr nyitja meg.
A kiállítás válogatás kislődi Rőthy Mihály Népi Vallásosság Gyűjteményének és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményének a népi vallásosságot jellemző ábrázolásaiból. A kiállítás az üdvtörténet állomásait képek, szobrok segítségével mutatja be. A 2634 darabot számláló, Makója László plébános által 1985-ban létrehozott, majd Kislőd község közösségének ajándékozott Rőthy Mihály Népi Vallásosság Gyűjtemény olyan tárgyak együttese, amely a Közép-Dunántúl római katolikus közösségeinek, ezen belül is döntően a német anyanyelvű római katolikusoknak vallásos ábrázolásairól, szentkultuszáról. vallási életéről, imagyakorlatáról, valamint, búcsújárásairól ad áttekintést.
A Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményének szakrális ábrázolásai a bakonyi és a Balaton-felvidéki római katolikus közösségekből származnak, amelyek a közösségek hitéletébe, vallásgyakorlatába adnak betekintést.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|