Akár a július elejei Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok királyainak udvartartásába is bekerülhetnek azok az ifjú nyomozók, akik május 14-ig regisztrálják magukat a (H)Ősök titka szerepjátékra az interneten. A leginkább felső tagozatos, középiskolás korosztálynak szóló, a mai valóság és a fikció világában elhelyezett, április eleje óta tartó internetes játékra eddig több mint 300 csapat jelentkezett. Az ötfős nyomozó csoportok a detektívklub tagjaiként a történelem, a kultúra és az irodalom eseményeiben is el kell merüljenek, hogy a műkincsrablással összefüggő bűnügyet felgöngyölítsék.
A bűnügyes munkához nem szükséges előképzettség, sőt, az sem baj, ha a csapattagok a 9-10 éves kisebbeknek is helyet szorítanak. A játékok első szakasza most vasárnap zárul le. Amely csapat eddig jelentkezik, még behozhatja lemaradását, hogy – ha a legjobbak közé küzdi be magát – bejuthasson a június 11-ei, látványos országos vetélkedőbe. Akik ide eljutnak, már értékes emléktárgyakkal gazdagodnak, a döntőben legjobban szereplők pedig nemcsak a visegrádi játékokra juthatnak be, de mobiltelefonokat, MP3 lejátszókat, discman-eket is nyerhetnek. A lényeg, hogy az egy felnőtt kísérő és a négy játékos vasárnap éjfélig a www.detektivklub.net-en regisztráltassa magát.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|