Régi gyakorló újságírói,- könyvtárosi,- és kommunikációs területen szerzett tapasztalataimra tekintettel veszem magamnak a bátorságot, hogy véleményt (esetleg vitaindítót) mondjak közös gyermekünkről. Teszem ezt azért is, mert nemrég levelet kaptam, hogy egyelőre szünetel a honorárium kifizetés, majd e-mail jött a címemre azzal, a tartalommal, hogy „fogjunk össze, ne tűrjük, hogy fizetés nélkül dolgoztassanak…”stb. stb.
Engedjék/engedjétek meg, hogy egy kicsit hangosan gondolkodjam a már közhely-szerű költői idézettel: „nem mondhatom  el senkinek, elmondom hát mindenkinek….”
Az ötlet, hogy vidéki újságírók tömörítésével hozzanak létre internetes újságot, egyszerűen nagyszerű. Nagyon jól sikerül a műszaki háttér is. Noha eleinte sokat bosszankodtam mert elröppentek anyagaim, nem sikerült a képet beszúrni stb. a használat során egyrészt megtanultam, másrészt nagyon sok segítséget kaptam ai informatikus kollégáktól, harmadrészt ők is folyamatosan javítottak módosítottak, hogy minél könnyebb legyen a használat. Mára egyszerű és gyorsan javítható a felvitel, kiválóan működik a képbeszúrás.
Komoly gond azonban - ezt a könyvtárosi tapasztalat mondatja - a nehézkes, többlépcsős visszakeresés. Ezt olyan – számítógéphez értő – felhasználóktól is hallottam, akiknek ajánlottam, hogy olvassák el a cikkemet de egyszerűen nem jutottak el odáig. Mit várhatunk akkor a laikus érdeklődőtől? Azt is javasoltam egy alkalommal, hogy célszerű lenne műfaji megkülönböztetést is alkalmazni, mert sok esetben ami a „hír” címszó alatt megjelenik az távolról sem hír, hát még közelről. Egy lapban ugyanis többféle műfajnak is helye van, ettől válik színessé. Ezen a területen azóta sem történt finomítás.
Sajnálatos az is, hogy nagy internetes keresőkből pl. google a mi kis helyilapos portálunk nem elérhető. A kommunikációs tapasztalatom mondatja velem, hogy ennek érdekében bizony tenni kellett volna még anyagi befektetés árán is, mert feltehetően további hirdetőket hozott volna. Egy „illegalitásban” lévő, belterjesen elérhető internetes lapban miért hirdessen bárki is??? Mindez marketing kérdés, nem az újságírók hibája.
Nekünk más van a rovásunkon.
Gondoljunk csak bele Kedves Kollégák, hogy hány budapesti újság kapkodott eddig a cikkeinkért? Pedig nem rossz, hogy ha van gondolatunk valamiről azt kiírhatjuk magunkból, hogy vannak témák amelyekhez hozzászólhatunk. (Sok esetben színvonalasabban tettük mint egyik-másik országos médium.) És ugye azért nem rossz  dolog a világhálón fent lenni? És nem rossz az sem, hogy a saját írásainkért mi vállalhatjuk a felelősséget. A régi újságírók  - velem együtt - bizony tudnának nem egy olyan esetet mondani amikor egy jól sikerült de kritikai észrevételeket is tartalmazó anyag nem kerülhetett a lapba mert „most éppen nem politikus…” Jó dolog a világháló, jó dolog a helyilapok, de ezzel a lehetőséggel nem csak élni lehet hanem sajnos visszaélni is.
Én például visszaélésnek gondolom, hogy volt aki naponta 10-15 „hírt” feltett, ez ugyanis csak abban az esetben lehetséges, ha az illető a napi sajtóból ollózott. Az pedig nem szellemi kapacitás, hanem ráérés kérdése. Úgy emlékszem, nem azért jött létre a mi kis helyilapunk, hogy országos lapok MTI híreit átfogalmazva, vagy még át se fogalmazva közöljük. (Hogy a plagizálásról már ne is beszéljünk. Feltehetően erről szólt a főszerkesztői körlevél miszerint a saját neve alatt mindenki a saját írását közölje…...)
Az sem tett jót, hogy egy idő után az egész rendszer mennyiség centrikus lett a minőség rovására... A baj igazából ott kezdődött, amikor a statisztikai mennyiség után történt a fizetés. Darabra számolni a cikkeket és ugyanannyit adni egy háromsoros kiollózott hírért mint egy miniszteri interjúért képpel vagy saját gondolatot tartalmazó tárcáért enyhén szólva is kár. Kár, mert igénytelenné válik az újságíró, ha a pénze az ollóval is meg van.
Kétségtelen, hogy a statisztikának is helye van, nekem például nagyon tetszik a szerkesztői aktivitás mérése. Nagyon jó belelátni, hogy ki mennyi anyagot tesz fel és még jobb megnézni, hogy azt hányan olvasták. Más kérdés, hogy a rendszerbe beépült, hogy az olvasottságért is plusz összeg járt, ami újabb kérdéseket vetett fel. (Most könnyebben írok róla, hiszen éppen fizetési moratórium van….) Mert hó végén ugye lezárjuk a számlálást, így ha valaki a másik hónapban olvasta az előző cikket, az már nem számított. Tehát ha például valaki az Amerikai Kalandozásaim harmadik részét olvasta először és visszakereste az előzőeket (mert úgy látom, hogy így volt), az már nem számított bele a százalékba. Vagy igen? Nem is tudom. Nem is beszélve arról, hogy megtalálta-e egyáltalán mindet, lásd fentebbi aggodalmak….
Jó dolognak tartom, hogy bárki regisztráltathatja magát a helyilapoknál és akkor felkerül az újságírói listára, de ugyanilyen fontosnak tartanám, hogy akik évek óta egyáltalán nem, vagy csak 1-2 cikket tettek fel, (nem havi bontásban!) ugyan már töröltessenek! A „holt lelkek” egyetlen statisztikának sem válnak a javára, hát még egy napi aktualitásokból élő internetes lapnak.
Kétségtelen, hogy a helyilapok újságíróinak nem azonos a gazdasági helyzetük. Mi vagyunk a szerencsésebbek, akiknek nem ebből a juttatásból kell megélni, így  - láthatóan - mi visszük tovább a híreket, életben tartjuk a helyilapokat.
Végezetül: el tudom képzelni, hogy mindenki a maga tapasztalatából még jó néhány gondolatot fel tudna vetni, hogy miért jutott idáig a helyilapok. Lehetne esetleg ötletbörzét hirdetni és tapasztalatokon alapuló jó megoldásokat begyűjteni, véleményeket egyeztetni vagy ütköztetni, egy dolog azonban biztos: feltétlenül át kell gondolni az egész struktúrát. Az eddigi működésből azt megtartani ami jó volt, bevált és azt elhagyni vagy megváltoztatni ami nem jól működött. Ezzel ugyanis eredményre  és tovább lehet jutni, míg a „tiltakozzunk, hogy nem fizetnek és ingyen dolgozunk” kétes kimenetelű szervezkedés esetleg egy jó kezdeményezés - a helyilapok -  teljes megsemmisüléséhez is vezethet.