Uniós pályázatok: jól állunk Európában
Az Európai Bizottság hivatalos adatai szerint március 2-ig Brüsszel a Nemzeti Fejlesztési Terv európai uniós társfinanszírozású részének – mintegy 508 milliárd forintnak – 22,57 százalékát, összesen csaknem 112 milliárd forintot utalt át Magyarországnak. Ebből majdnem 79 milliárd forintot tesz ki a hazánknak (és természetesen valamennyi tagállamnak) járó 16 százalékos előleg, csaknem 33 milliárd forintot pedig már lehívás alapján, a projektek előrehaladásának függvényében utalt át Magyarországnak Brüsszel. Ezzel a százalékos aránnyal hazánk az új tagországok között a hatodik, ugyanakkor – Szlovákia kivételével – csak olyan új tagországok állnak jobban nálunk, ahol az uniós támogatások összege jóval kisebb, az eljárásrend pedig – lévén hogy nem nemzeti fejlesztési terv, hanem úgynevezett „egységes programozási dokumentum” alapján pályáztatnak – jóval egyszerűbb a magyarországinál. Hazánk eredményeiről több alkalommal is elismerően szólt Danuta Hübner regionális politikáért felelős uniós biztos, Patrick Amblard, a Bizottság illetékes igazgatója pedig nemrégiben így fogalmazott: „Az eredmények nagyszerűek, a magyarok elégedettek lehetnek. A Bizottság gratulál a teljesítményhez, amelyek komoly erőfeszítéseket tükröznek. A tendenciák arra utalnak, hogy Magyarország képes lesz felhasználni a II. NFT kapcsán jelentősen növekvő támogatásokat is”.
A Nemzeti Fejlesztési Terv öt operatív programjára beérkezett pályázatok száma március 10-én megközelítette a 31 és félezret, a nyertes pályázatok száma pedig 13 ezer 764 volt. A megítélt támogatások összege 622 milliárd forintot tett ki. Aláírt támogatási szerződéssel eddig 10 ezer 164 pályázó rendelkezik, a szerződéssel lekötött támogatások összege csaknem 523 milliárd forint, ami az I. Nemzeti Fejlesztési Terv keretének 77 százaléka. 5 ezer 712 pályázónak több mint 156 milliárd forintot – a teljes keret 23 százalékát – pedig már ki is fizették a pályáztató intézmények.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
| |