A
sajtótájékoztatón – melyet Kuti Csaba a Veszprém Megyei Közgyűlés
Elnöke, Christophe Béchu Maine-et-Loire megye elnöke, valamint Kovászna
megye képviseletében Dr. Tatár Márta képviselő, a Külkapcsolatok
Bizottságának elnöke tartott – elmondták, hogy a háromoldalú
együttműködés egyik legnagyobb eredménye, hogy folyamatos. Az
eredményekből mind a három ország profitál. A legnagyobb hangsúlyt a
túrizmusra fektetik, de jelentős eredmények vannak a gyermekvédelem, az
oktatás és a közművelődési intézmények együttműködése között.
Christophe Béchu azt hangsúlyozta, hogy az ő filozófiájuk a kis lépések
taktikája. Fontosak a kis ötletek megvalósulása az új elgondolások
befogadása. Példaként elmondta, hogy míg eddig például az oktatás
területén már szép eredményeket értek el - hiszen közel 200 magyar
hallgató tanult a program keretében Angers-ban - mára kialakult a
kapcsolat a könyvtárak és a régészek között is. Elhangzott az is, hogy
az említett hallgatók már nem a nyelvet tanulni mennek Franciaországba,
mert annak ismerete a pályázathoz ma már előírás, hanem konkrét
szakterületen dolgoznak. Elsősorban a megyei fenntartású
intézményekben, de sokan választják az agrár területet is. A program
keretében Magyarországra is jönnek francia hallgatók egyik például
éppen a magyar borok készítéséből írta a szakdolgozatát.
A kovászna megyei Dr. Tatár Márta arról szólt, hogy ők a gyermekvédelem
megvalósulásából profitáltak sokat. Mint mondta náluk ez a feladat még
gyerekcipőben jár, sok még a tenni való. A legfontosabb az, hogy jó
szakembereket kell a rendszerben tartani. A három oldalú kapcsolat
számukra igen fontos, hiszen Románia most készül az Únióba, így fontos
tapasztalatokat szerezhet egy régi és egy újabb tagországtól.
Statisztikai adatokra hivatkozva elmondták, hogy Magyarországon mérhető növekedés mutatható ki a francia turisták számában.
Szó esett arról is, hogy a háromoldalú kapcsolat keretében szakmai
delegációk cseréjére is sor kerül évente 4-5 alkalommal, előfordul
azonban, hogy népesebb – közgyűlési – küldöttségek indulnak
tapasztalatcsere látogatásra.
Újságírói kérdésre elmondták, hogy míg a magyar illetve erdélyi félnek
több más testvérmegyéje is van Maine-et-Loire megyének csak Veszprém
illetve Kovászna megye a testvérmegyéje, továbbá szó esett arról is,
hogy a helyi sajtó a háromoldalú programról ír, azt népszerűsíti.
Végezetül Christophe Béchu megköszönte azt a különlegesen szívélyes
fogadtatást amelyben a magyar fél részéről minden találkozás alkalmával
részesülnek.