Ifjúságbarát Veszprém megye
A pályázatot két évente
hirdetik meg és azok az önkormányzatok részesülhetnek elismerésben akik
a legtöbbet teszik annak érdekében, hogy az ifjúságot bevonját a
közéletbe.
A Veszprém Megyei Önkormányzat tizenöt éve kiemelten foglalkozik a
megye fiataljaival. Az elkészült ifjúsági koncepción, vagy
gyermekvédelmi feladatok ellátásán túl konkrét prorgamokat is hirdetnek
általános és közlépiskolások számára. A legismertebb és legnagyobb
létszámot megmozgató program a minden évben megrendezésre kerülő
Megyefutás. A kijelölt útvonalon az egyes falvakból kisebb-nagyobb
távokra csatlakoznak a felnőtt futókhoz az iskolások. A program igen
népszerű a kistelepülések körében, ahol a gyerekek izgalmán túl a
felnőttek vendégváró kedvessége is színesíti az eseményt. A tervezett
táv lefutás után a falu emlékül szalagot köt a megyezászlóra.
A megye által kötött nemzetközi kapcsolatoknak, szerződéseknek is
mindig kiemelt pontja a fiatalok cserekapcsolata. Megyei szervezésben
például két évente fiatalokból álló delegáció utazik a Japán
testvérmegyébe Gifuba. Németországba, Lengyelországba, Ausztriába
rendszeresek a nyári cseretáborok. Különösen érdekes a néhány éve
elindított "Nyelvi offenzíva", amelyen belül osztrák gyerekek jönnek
Magyarországra tanulni a magyar nyelvet és kulturát, megismerni az
országot. Lehetne még folytatni a sort, de most megálltunk egy kicsit
ünnepelni. Strasbourgban ünnepélyes keretek között vehette át Kuti Csaba
a megyei közgyűlés elnöke és Pusztai István a közgyűlés alelnöke a
díjat, amely - nem utolsó sorban - Göndör József ifjúsági referens
munkáját is dícséri.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
| |