A mókusos kempingtől alig húsz percre volt a brit főváros, nekünk mégis majdnem két órába került, amíg beérünk és leparkolunk a kis zöld autóbuszunkkal. De legalább a szálláshelyen hagyhatjuk kék utánfutónkat, amit úgy megnéznek az angolok. Pár perc ácsorgás, utikönyv, fényképezőgép, itt-ott kamera, és újra az eredeti lelkes csoport vagyunk. A Westminster Apátság előtt állunk, amely a világi életben a legfontosabb angol egyházi intézmény. Építészeti gyönyörűség, 1060 óta az angol királyok koronázási és temetkező helye. Legutóbb (1953-ban) itt koronázták meg II. Erzsébetet, és mintha tegnap lett volna, itt ravatalozták fel Lady Di-t. Lépni alig lehet, mert nem csak a fal, a márványpadló is tele van sírfeliratokkal, emlékekkel. Talán Sir Laurence Olivier volt az utolsó, akit ide temettek, de mások mellett itt láható a Bronte-nővérek, Kipling, Dickens, Shakespeare, Keats, Shelly, Darwin, Newton, Britten, és Churchill sírja is.
Kívülról megnézzük a parlament épületét, ami csoportvezetőnk, Dávid tanár úr szerint talán még a miénknél is szebb. Egy biztos, óratornyán büszkélkedik Anglia legnagyobb órája. "Ő" a Big Ben. Zenéjét mindenki ismeri, mint a BBC szignálját. Meleg van, ragyogó napsütés. A parkban Rodin Calais-i polgárok című szobra mellett ülünk le a fűre. Itt is frissen nyírva, természetesen. Erőt gyűjtünk, jön a Tower-híd, és egy újabb táskavizit után maga Tower hollókkal,testőrökkel, és mint utólag kiderül - tolvajokkal.
A Temze-parti erőd a XI. század óta áll. Volt királyi lakhely, kincstár, fegyvertár és börtön. E céloknak megfelelően látogathatók a gyűjtemények, kiállítások. Bizony-bizony II. Erzsébet összes koronáját és a többi kronaékszert is láttuk. A csoport, illetve az egyik kislány nagy árat fizet az élvezetért - hátizsákjából ellopták az alig néhány napos kameráját. Nem hiszem, hogy a hollók...
Két napot tudtunk Londonra szánni. Természetesen járunk a Trafalgar-téren, a British Múzeumban. A Hyde-parkban hiába keresük a hordót, senki sem akar szónokolni, csak heverek a füvön, a zöld-fehér csíkos napágyakban a világ minden tájáról érkezett látogatók, csavargók, és itt sziesztáznak a City elegáns öltönyös-kosztümös tisztviselői.
Nem okoz csalódást a Tussaud Múzeum. Legendás és mai színészek, zenészek, politikusok, még az étterem, néhány vendége is viaszból van. A legnépszerűbb csoportosulás a királyi család, velük közös fotót is lehet készíttetni. Károllyal szemben nem Kamilla áll, hanem sugárzón, fiatalon Diana, mellette fiai közül a jó megjelenésű, magas, elegáns Vilmos a bezúduló lányok örömére. Egy régi metróalagútba helyezték a tervezők az időutazást, Anglia történelmének életképeivel. Soha nem fogom megérteni, mit keres itt, kifejezetten a vurstliban Viktória királynő és II. Erzsébet - szobra.
Zászló leng a Buckingham palota tetején, így jelzik ha otthon van a család, tehát nem mehetnek be a látogatók. A másik híres lakóhely, a miniszterelnöké még ennyire sem közelíthető meg, a Downing Street elején évek óta dupla kovácsoltvas kapu zár ki barátot-ellenséget. Marad a fotó a lovastestőrrel, a rendőrrel, a virágokkal, meg a rengeteg piros emeletes busszal, fekete taxival, utóbbiak között azért már látni rózsaszint és világoskéket is. Falfirka nincs. Ugyan miért?
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|