Fórumok a megyék jövőjéről
A társadalom minden szereplőjétől komoly felelősséget kíván az az összetett tervezési folyamat, amely az Európai Unió strukturális alapjaiból 2007 és 2013 között elérhető források hatékony felhasználását hivatott előkészíteni. Az előttünk álló hétéves költségvetési időszakban ugyanis több mint hatezer milliárd forint európai uniós forrás érkezik Magyarországra. Ezt a hatalmas összeget csak úgy lehet hatékonyan felhasználni, ha az előkészítésbe azokat is bevonják, akiket a fejlesztések szolgálnak. A folyamatos párbeszéd egyik legfontosabb fóruma lehet a sajtó – különösen a megyei napilapok, amelyeket összességében sokkal többen olvasnak (és az olvasók sokkal inkább a magukénak érzik), mint az országos napilapokat. A rendezvénysorozat szeptember elsején Salgótarjánban vette kezdetét, és szeptember 7-én Veszprémben, a Napló és a Nemzeti Fejlesztési Hivatal közös fórumával folytatódott. A rendezvényeken a tervezőket dr. Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter, dr. Szaló Péter, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal elnöke, valamint dr. Halm Tamás és Kovács István Vilmos elnökhelyettes képviselik. Az adott megye fejlesztési céljairól pedig a megyei közgyűlések és területfejlesztési tanácsok elnökei, valamint a megyei jogú városok polgármesterei számolnak be a fórumokon részt vevő olvasóknak.
A Nemzeti Fejlesztési Hivatal és a megyei napilapok közös fórumainak tervezett helyszínei és időpontjai:
Időpont - Helyszín - Résztvevő az NFH-ból Nógrád Megyei Hírlap szeptember 1. Salgótarján Kovács István Vilmos Napló szeptember 7. Veszprém dr. Baráth Etele Tolnai Népújság szeptember 8. Szekszárd dr. Halm Tamás Fejér Megyei Hírlap és a Dunaújvárosi Hírlap szeptember 9. Székesfehérvár dr. Baráth Etele Vas Népe szeptember 12. Szombathely dr. Halm Tamás Somogyi Hírlap szeptember 15. Kaposvár dr. Halm Tamás Zalai Hírlap szeptember 16. Zalaegerszeg 24 óra szeptember 20. Tatabánya dr. Szaló Péter Petőfi Népe szeptember 21. Kecskemét dr. Baráth Etele Észak-Magyarország szeptember 27. Miskolc dr. Halm Tamás Kelet-Magyarország szeptember 28. Nyíregyháza dr. Halm Tamás Hajdú-bihari Napló szeptember 29. Debrecen dr. Baráth Etele Komárom-Esztergom Megyei Hírlap október 11. Tatabánya dr. Halm Tamás
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
| |