Csendes a hivatal. Most éppen
kevesen dolgozunk, mert a főnökeink szerveztek egy kirándulást külföldre, ahová
csak huszad magukkal mentek el. A többi marad. A szempontokat csak eleinte
akartuk megérteni, később már nem. Talán vannak, talán nincsenek egy biztos,
akik itthon maradtak úgy érzik a válogatás igazságtalan volt. Az a legrosszabb
az egészben, hogy embernek az igazságtalanság fáj. Már úgy fizikailag. Mindenki
érezte már az a belülről mardosó rossz érzést, a tehetetlenség kínját, ami
aztán gyomorfájásban, sírógörcsben teljesedik ki. Fenti példa kis
igazságtalanság tény, hogy vannak ennél sokkal nagyobbak is. Gondoljunk csak a
többtízezer halottat követelő cunamira, ahol az ember csak sírni tudott ekkora
igazságtalanság láttán. Aztán legutóbb akkor merengtem el az igazságtalanság
voltaképpeni mibenlétén, amikor az Eurovíziós Dalfesztivált hallgattam. Nagyon
jó volt a mi kis csapatunk a NOX. Messze sokkal jobb mint némely más csapat ami
aztán előkelőbb helyen végzett. És miért? Mert a mi szomszédaink nem ránk
szavaztak. Kicsit se. Ha ők lemaradtak, maradjunk le mi is. Csak néztük az
együvé tartozó országok egymásnak adott pontszámait és éreztük, hogy ez
igazságtalan. (Nem az, hogy ők kaptak, hanem hogy mi nem.) Másnap hallottuk, hogy
Szilvia a NOX énekese végigsírta az éjszakát. Hiába szerepelt nagyszerűen,
jobban, mint sok más versenyző, egyszerűen tehetetlen volt az
igazságtalansággal szemben. Valószínűleg így tesz annak a kisfiúnak is az
édesanyja, akinek a tízéves fiát karhatalommal viszik vissza gyermekverő
apjához. A média sem tud mást tenni, minthogy teret ad a történetnek, felhívja
a társadalom figyelmét aztán már az is tehetetlen. Nem rég meghalt egy közeli
rokonom. 53 éves volt, harminc évvel ezelőtt fertőzött vért kapott, amit sokáig
nem vettek észre, tavaly év végére már áttételes volt a rákja. Családszerető,
gondoskodó édesanya és nagymama volt, akire mindenki számíthatott. Alig várta,
hogy végre nyugdíjban mehessen és süthesse remek, messze földön híres házi
sütijeit. Ez évtől már nincs közöttünk. Más meg embert öl és évekig el van a
börtönben, ahol ráérősen nyelveket tanul, és „jó magaviselete” miatt
szabadságra engedik. Az igazságtalanság tipikus példája. De vegyük akár az év
végi vizsgák esetét. Az egyik hallgató becsülettel végig járja az iskolát,
határidőre adja be a dolgozatait, mégis rosszabb bizonyítványt kap - mert éppen
vele keménykedik a vizsgáztató tanár - mint aki ellinkeskedi a tanulóéveket. Az
élet kis és nagy igazságtalanságai! Abba is hagyom a példálódzást, mert biztos
vagyok benne, hogy mindenkinek még tíz története lenne arra, amikor az
igazságtalanság szinte fáj. A példák
között azonban van egy nagyon lényeges különbség - és ez az, ami miatt
belefogtam az egész gondolatmenetbe - az, hogy ki okozza az igazságtalanságot.
A természet igazságtalanságaival szemben valóban tehetetlenek vagyunk, de mi
emberek egymással miért okozunk szinte tudatosan fájdalmat az igazságtalan
megnyilvánulásainkkal? Vagy aki (akik) elköveti, úgy gondolja, hogy ő most
éppen jót tesz? Tehetetlenek vagyunk, tételezzük fel ezt…
Igazságosan szép hétvégét
kívánok.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|