Díj a legszebb üzletnek
Veszprém belvárosában ugyanazok a gondok, mint hazánk más nagyobb településein; a kisebb üzletek gyorsan cserélnek gazdát, közülük több hosszabb ideig is zárva van, és ezzel párhuzamosan szaporodik a kínai árut forgalmazó, jelentősebb alapterületű egységek száma. Az eredmény: a garázssorra szorul a Képcsarnok, eltűnnek azok a színek, amelyeket az egyedi kínálatú kisebb boltok jelentettek. Egyre kevesebben bírják az árversenyt. És bár a rendkívül magas bérleti díjat a tulajdonoson kívül más nem csökkentheti, a városi önkormányzat és a kereskedők is évek óta töprengenek azon, miként lehetne visszacsábítani a vevőket -és a korábbi színes kínálatot- a belvárosba.
Most versenyfelhívással jelentkezett az önkormányzat, a megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Kisosszal közösen.
A pályázat célja: Veszprém város kereskedelmének és vendéglátásának fellendítése, a belváros esztétikus megjelenése, vonzerejének növelése. A Veszprém város legszebb, legszínvonalasabb üzlete-címre pályázók részére felajánlott díjakat (100 ezer, 75, illetve 50 ezer forint) a hagyományos Virágos Veszprémért verseny díjkiosztó gálaműsora keretében, július 22-én adják át. A vásárlók a városi hetilapban megjelenő vagy a kamara honlapjáról letölthető szavazólapon voksolhatnak, a szavazatokat öttagú zsűri értékeli.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
| |