Három éve már, hogy születésnapomra két cicát is kaptam, két szürkét. Mivel ebben a műfajban a lányom a legtehetségesebb, ő adott nevet az új családtagoknak: a fiú Teó lett, a lány Dóra. Bemutattam őket a kutyánknak, Ali Babának, aki be is fogadta, megszerette a macskákat, akik csak testvérek, de mindegyikük más-más egyéniség. Teó zárkózottabb, csak mostanában engedi magát megsimagatni, Dórika selyemszőrű, barátságos, mindent elmesél, és ahogy hallottam, máshol is megjelenik némi tízóraiért, uzsonnáért. Bármennyire is örült a gyerekeinek, mindeddig csak egy maradt életben, Danika, aki nagyban hasonlít az anyukájára. Bár láttam, hogy újabb csomag készülődik, titkok között telt az idei tavasz, Dórikától semmit sem sikerült megtudni. Tegnap reggel viszont a lomoskamra ajtaja előtt nagy-nagy hancúr hangjait hallottam. Hárman vannak. Egyikük vörösesszürke, rövidszőrű, a másik vörösesszürke csíkos hosszú szőrű, a harmadik a legszebb: ugyanez a színvilág fehér foltokkal. Összerágott tálca jelzi, erősek a fogacskák, ideje parízerért menni. El is tüntették, mire visszatértem. Csak azt tudnám, a simogatós korszak után mit csinálunk ennyi macsival? És hogyan nézek Dórika szemébe, ha sikerül rászánni magam, hogy elmenjünk az állatorvoshoz? Bár lesz ami kijózanít; azt hallottam, a műtét úgy tizenötezer körül van.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|