gyermekvédelem
Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi
Minisztérium szociálpolitikai helyettes államtitkára értekezletet hívott össze
a megyei gyermekvédelmi szakreferensek, a megyei önkormányzatok közbeszerzéssel
foglalkozó szakemberei, valamint a gyermekvédelmi szakellátás intézményeinek
igazgatói és gazdasági vezetői részére. A rendezvény fő napirendjeként
tájékoztató hangzott el a közbeszerzési törvényről, különös tekintettel a
gyermekvédelmi intézmények speciális helyzetére. Megállapítást nyert, hogy a
lakásotthonok esetében, azok speciális volta okán, az élelem és ruházkodásra
vonatkozóan megoldást kell találni a közbeszerzés kötelezettsége alóli
mentesítésre. A szakminisztérium illetékes főosztálya kidolgozza a szakmai
céloknak megfelelő törvénymódosítási javaslatát. Az értekezleten bemutatásra
került egy szociológiai felmérés eredménye, amely a drog és alkoholfogyasztás
szokásait mutatta be a 10-16 éves fiatalok körében, kimutatva a normál
populációban, a nevelőszülőknél élő, illetve a gyermekotthonokban élő
gyermekeknél tapasztalt eltéréseket. A szakma kérésére a széleskörű
publikációban az anyagot olyan bevezetővel látják el, mely megvilágítja a
nevelőotthonokban élők körében rögzített adatok okait. A szakminisztérium
illetékes főosztálya adott tájékoztatót a speciális igényű gyermekek
elhelyezési lehetőségéről, az itt felmerülő gondokról. A rendezvényen Veszprém
megye valamennyi gyermekvédelmi intézménye részt vett
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
| |