Bár az üzenet nem volt minden ízében kellemes, jó hangulatú másfél órát töltöttek el csütörtök délután a Veszprémi Egyetem Polinszky-termében a hallgatók a vendéggel. Gyurcsány Ferenc mint mondta, azzal a szándékkal érkezett, hogy kipuhatolja, milyennek látják az ország, a felsőoktatás helyzetét, a város dolgait az egyetemisták? Válasz nem mindegyik kérdésre érkezett, hiszen másra volt kíváncsi a miniszterelnök, és másra a hallgatóság, bár a két halmaznak természetesen volt jókora közös része.
A miniszterelnök szerint az országot nem a politikusok, hanem a benne élők alakítják, így minden érdemi változás jókora időbe kerül. Ezt csak a változásra, a sikerre éhes fitalok gyorsíthatják fel, hiszen az elmúlt három-négy év azt mutatja, hiába a többletköltség, nem érezni, hogy megy előre az ország, csupán pénzzel nem lehet megváltani a haladást. -Mindegyik elődöm ráfizetett, aki ezzel operált- jelentette ki Gyurcsány Ferenc, az ígérgetők nem nyerték meg a választást, viszont jókora kárt okoztak a költségvetésnek. Például az elmúlt három éveben 8600 milliárd forinttal fogyott több a 2002-es bázisnál, az ország mégsem boldog. Ő most Veszprémben leszögezte, a következő négy évért nem a juttatások emelésével, hanem a nagy rendszerek átalakításának ígéretével indul. Lehet, hogy ez nem lesz népszerű, viszont csak a jelen megtakarításaiból képezhető az a fejlesztési többlet, ami lendíthetne az ország helyzetén. A lemaradás óriási, hiszen a közügyekben 1997 óta nem történt érdemi változás. Máig dívik az az évszázados szemlélet, miszerint az ügyeket intézni kell, nem pedig elintézni. A vállalkozói szférából csöppenve ebbe a világba, valóságos kulturális sokkot ért meg -hallottuk. Sorra véve az átalakításra érett nagy rendszereket, hallgatói kérdésre elmondta, szerencséje az ifjú nemzedéknek, hogy most nem ő a kultuszminiszter. Mint kifejtette, ő nem a felső kétmilliós réteg gyermekei ingyenes oktatását támogatná. Pár tízezer hallgatónak adna csak ilyen lehetőséget, olyanoknak, akik nem tudnának fizetni a felsőoktatásért, viszont tehetségesek, és versenyben választódnak ki. Ez a vékony réteg azután eldönthetné, hol, mit szeretne tanulni? Sajnos az nem derült ki, milyen sorsot szánna a miniszterelnök a többi, tovább tanulni készülő diáknak, illetve a szüleinek. Annyi biztos, mondta, hogy a felsőoktatás az elmúlt évek nyertese volt, a törvény az inflációt meghaladó költségvetési automatizmust rögzít, de az is igaz, hogy a nagylétszámú diplomásnak senki sem tud munkahelyet garantálni. Ez a jövőben sem várható, amikor az oktatási törvény reformja következtében a mi diákjaink már uniós hallgatók lesznek, akik több országban szerzik meg a szakképzettséget, és több nyelven fognak beszélni. A miniszterelnök támogatást vár az ifjú nemzedéktől, amely még nem érdekelt a kompromisszumokban, és azt üzeni, akarjanak nagyon jók lenni; nem minden tárgyban, de egy-egy választottban igen. Nem szabad átlagossá válni, különbséget kell tenni a fontos és a kevésbé fontos között, együttműködni másokkal, és mindig kialakítani a saját véleményt.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|