IV. Aranykalapács kőfaragó verseny
A napokban jelent meg a felhívás az idei alsóörsi kőfaragó versenyre, amelyre a pályázók augusztus elsejéig jelentkezhetnek Both Gábornál egy vázlat kíséretében. Minden évben más-más a témája a vöröskőből készített alkotásoknak, korábban a szőlő, tavaly a víz volt, most az ősmagyar kultúra indíthatja be a résztvevők fantáziáját. A helyszín is különleges, az amfiteátrummá alakított egykori kőbánya, ahol a profi és amatőr mesterek tábori körülmények között, saját sátorban tölthetik el az egy hetet. A versenyzők csak kéziszerszámokkal dolgozhatnak. A zsűri által legjobbnak ítélt kőfaragó elnyeri az Arany kalapács díjat.
A szervezők a témához kapcsolódóan íjászokat, sámánokat, nemezelőket, rovásírókat, ékszerkészítőket is hívnak, valamint előadókat, akik a téma régészeti, kulturtörténeti, etnográfiai oldalairól beszélnek. Várható, hogy megpróbálkoznak korabeli ételek készítésével is.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
| |