Térben távoli kultúra egy szeletét képviselte az a kiállítás, amely szeptember 26-án nyílt meg a Dorogi Galériában. A galéria ebben a naptári évben már másodszor tette lehetővé örmény művész bemutatkozását. Ashot Baghdasaryan után a Dorogi Örmény Kisebbségi Önkormányzat vendége Arszen Ghazarjan festőművész, az Örmény Képzőművészek Egyesületének tagja volt. A kiállítást dr. Dzsotjánné Krajcsir Piroska nyitotta meg: röviden összefoglalta a művész eddigi pályáját, értelmezte alkotásait. A fiatal festő pályája sikeresen indult: főiskolás évei alatt is szerepelt kiállításokon. Művei Örményországon kívül az USA, Kanada, Németország, Franciaország, Oroszország, és az Arab Emirátusok városaiban kerültek kiállításra, s ugyanezen országok magángyűjteményeibe megtalálhatók. Az 1988-as földrengés és a karabahi háború azonban megtörték a pályaívet. A fiatal festő ennek ellenére az elmúlt 15 év alatt 11 kiállításra küldte el munkáit. Képeinek egy részén gazdag érzelmi-hangulati töltéssel az örmény táj jelenik meg. Az elmúlt évtized drámai eseményei a felfokozott /A győztes, Íjász, Éjjeli zarándok/, vagy ellenkezőleg, a redukált színvilágú képeken /Fahéjszínű alom, Elhagyott kikötő, Keresztrefeszítés/ jelennek meg képi megfogalmazásban. A művész így vallott önmagáról: „Soha nem vagyok elégedett a már elkészült műve,l mindig új témát, kifejezésmódot keresek. Szerintem az állandó útkeresés teszi az embert alkotó művésszé. Épp ezért olyan sokfélék a kiállításon látható képeim is: alkotói pályám egy-egy állomását jelzi mindegyik.” Arszen Ghazarjan szívébe zárta dorogi közönségét: hálás volt a meleg fogadtatásért, s azokért a visszajelzésekért, amelyek szóban, vagy írásban találtak utat a művészhez. Dorog városa és a dorogi polgárok ezúttal is újabb művészi élménnyel lehettek gazdagabbak: bepillantást nyerhettek egy távoli kultúra modern képi világába. Dzsotjánné Krajcsir Piroska
|