Arad mártírjaira emlékeztünk
Ebben az évben a kisebbségi önkormányzat elnöke mondott ünnepi beszédet. Dr. Dzsotjánné Krajcsir Piroska a beszéd előtt az Erdős Ferenc interpretálásában elhangzó Gyulai-versre reflektálva nem elsősorban a történelmi tényeket idézte. A költő által is szembeállított kétféle életmód, kétféle értékrend - az életélvező, illetve a közösségért áldozatot hozó – mai aktualitását elemezte. Ünnepi beszédének mottója és üzenete a 88. életévét október 5-én betöltött Szabó Magda írónő egyik regényének egy mondata volt: „ Magad semmisem vagy, tsupántsak annyi, amennyit népedért teendel.” Ez alkalommal a rendezvény hangsúlya tudatosan tolódott el a zene irányába: az Erkel Ferenc Zeneiskola tanárai és növendékei 45 perces, magas zenei színvonalú koncertet adtak. A zeneiskola kamarazenekara Vivaldi és Pachelbel műveit szólaltatta meg, hegedűszólót Kolozsvári Barnabásné játszott. Mozart: Ave veruma, Verdi Nabuccójának rabszolgakórusa után ritkán hallható dal, az Amazing grace hangzott el a zeneiskola kamarakórusának – ének-szakos növendékeinek - előadásában, Farkas Rose-Marie vezényletével, Málnai József kíséretével. . A Panis angelicust Dzsotján Dávid énekelte. A hangversenyt Farkas Rose-Marie operaénekes két áriája /Stabat mater, Inflammata/ koronázta meg: a közönség hosszú percekig tartó tapssal köszönte meg a kivételes zenei élményt. /A kisebbségi önkormányzat az Erkel Ferenc Zeneiskola alapítványi számlájára 50.000 forintot utalt át./ Dzsotjánné Krajcsir Piroska
| |