A Kodály Zoltán Ének-Zene Általános Iskola dr. Makráné Kónya Melinda vezette kórusa augusztus 17-22-ig Norvégiában vendégszerepelt. A karnagy szívesen mesélt az út élményeiről. - Először ezúton is köszönetemet fejezném ki támogatóinknak, a szülőknek és minden barátunknak, akik hozzájárultak, hogy találkozhattunk norvég ismerőseinkkel, és szereplésünkön kívül kórusunk cd-jével és prospektusával is megajándékozhattuk őket. Repülőgéppel mentünk Oslóba, ahol nagy szeretettel vártak meghívóink. A 2003-as komlói gyermekkórus-fesztiválunkon résztvevő oslói kórustagok és kísérők bizonyára a szép emlékek hatására hívtak meg bennünket erre a tartalmas és csodálatos együttlétre, melynek apropóját államiságuk 100. évfordulójának megünneplése adta. Elég fárasztó, eseménydús volt a kint töltött idő, hiszen az utazást követő kissé lazább nap után - amikor is egy csodálatos szigetre kirándulhattunk és „csak" kóruspróbáink voltak - négy koncert, egy előadás Kodály Zoltán zene-pedagógiájának témakörében, és egyéb programok sokasága várt ránk. Felléptünk templomban, az ottani kórussal együtt a zeneakadémián - ahol az összkar norvég nyelven szólalt meg -, és részesei, szereplői lehettünk az ottani Magyar Baráti Társaság augusztus 20-ai ünnepének, amely rendkívül felemelő volt. A résztvevők szeméből az öröm, a hála és köszönet sugárzott. - Hány kórustag lehetett részese az „északi csodának"? - 43 leány, 3 fiú és velem együtt 8 kísérő utazhatott. Ami számomra a legnagyobb öröm, hogy 15 gimnazista - 2003-ban nyolcadikosként még tanulóim voltak - is erősíthette kórusunkat, hiszen más iskolarendszerben 16 év a gyermekkórusok korhatára. Ez a kórus sok évtizedes történelmében egyedülálló. Bár kissé féltem a korkülönbségek miatti esetleges konfliktusoktól, hála a diákoknak, minden harmonikusan és természetesen rendeződött el. Olyanok voltunk, mint egy nagy család. Két remek, elismert népdalénekesünkkel - Blumenschein Alinkával és Maurer Milánnal - fellépéseinken 35-40 népdallal, illetve kórusművel képviselhettük hazánkat, városunkat. Jó volt magyarnak lenni. Ilyenkor érzem és talán a diákok is, hogy a sok-sok kemény munkáért - hiszen ahogy mondani szoktam: „Ingyen nem adnak semmit!" - a tetszésüket nyilvánító közönség szeretetével és köszönetével kapjuk meg az igazi jutalmat. - Tudom, hogy nehéz ez néhány mondatban, de bemutatná vendéglátóikat? - Mivel családok biztosították a szállásainkat és ellátásunkat, valóban bepillantást kaptunk mindennapjaikba. A tévhit ellenére puritán, egyszerű házakban, lakásokban élnek, mégis szeretetteljesek, kiegyensúlyozottak, kedvesek és közvetlenek. Minden apróságra figyeltek, hogy mi tökéletesen érezzük magunkat és élményekben gazdagon térhessünk haza. Talán csak a jávorszarvasleves jelentett számomra gondot, mert bár ízletes volt, még most is idegenkedem tőle! De visszatérve a lényegre: úgy gondolom, hogy az erősödő emberi barátságok fűzik szorosabbra két nép, két ország jó viszonyát és együttműködését - ezért kicsit talán küldetést is teljesítünk ilyenkor, melyhez a zenét és kórusmuzsikát hívjuk segítségül.
Ő. Zs.
|