Drogprevenciós focigála
2008. január 26. (szombat) 9 órától
- Megnyitó az első emeleti nagyteremben. (Bejárat a B ajtónál, vagy a főbejáraton keresztül az épületet megközelítve az előcsarnokban baloldalon található lépcsőn.) Az Önkormányzat képviseletében megnyitót mond Vörös Ádám. Ugyanebben a részben kerül sor a Szegletkő Alapítvány bemutatkozására, a résztvevők köszöntésére, illetve a programsorozat célkitűzésének rövid ismertetésére is. - 10-16,30-ig körmérközéses focibajnokság - 16,30-tól eredményhirdetés.
A programban olyan ifjúsági közösségek focicsapatai vesznek részt, melyek drogfüggő, kallódó fiatalokkal foglalkoznak. A rendezvénysorozat immár 2 éves múltra tekint vissza, országos méretűvé pedig 2007 augusztusától vált. Vendégként most a Kereskedelmi Szakközépiskola csapatát hívtuk meg. A cél az, hogy a csapatok és szurkolók sportszerű légkörben egymásra találjanak, az értelmes időtöltés örömében részesüljenek, és pozitív életmintákra figyeljenek föl. Azt is szeretnénk elérni, hogy a csapatok mögött álló ifjúsági közösségek ismertetése révén azok az érintettek is segírséget kaphassanak, akik megtartó közösségek híjján magukra hagyatottan kallódnak, küszködnek. A pozitív tartalmú kitörési pontok és lehetőségek fölvillantásában megköszönjük a sajtó segítségét.
Szeretettel és tisztelettel a rendezők nevében:
2008. január 24. Szolnok
Hecker Róbert (RH+) elnök
|
|
|
Civil szervezetek alapításához |
Módszertani segédlet civil szervezetek működéséhez, gazdálkodásához |
|