|
Egy szívességbank tagjaként kellő lelkesedés mellett egyszerre próbálhatunk dacolni az elidegenedéssel és a közgazdasági racionalitással. Bár a társadalmi kísérlet eddig még nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Amikor Ildikónak elromlott a csengője, villanyszerelőt keresett. A fénymásolt listát végigböngészve nemsokára talált is valakit. E-mail-t küldött, a főállásban egyetemi oktatóként működő szaki nemsokára válaszolt, telefonon fixálták egy időpontot. Ildikó közben a férfi instrukciói alapján megvette a szükséges anyagokat. A szerelő a jelzett időben betoppant, felmérte a munkát, majd megalkudtak az árról.. Amikor a csengő újra megszólalt, a férfi szedelődzködött, Ildikó pedig feltárcsázott egy számot: „A Gyuri ma nálam dolgozott. Villanyt szerelt, háromszáz talentum értékben. Légy szíves könyveljétek el!”. A vonal túloldalán egy asszony a számítógépes adatbázisban rögzítette a tranzakciót.
A régi kalákakör modern, intézményesített verziójában a jótetteket nem a kollektív emlékezet, hanem a könyvelés tartja számon. A közösség nyilvántartott, azonosítható tagjai munkát végeznek egymásnak, a segítségnek pedig kialkudott ára van. Ildikó számlája mostantól háromszáz talentummal kevesebbet, Györgyé ugyanennyivel többet mutat - íme a bank, amely tőke híján is hitelez, és elvileg mindig egyensúlyban áll. A szívességek által mozgatott egyenlegeket a saját használatú virtuális valutában, jelen esetben talentumban fejezik ki. Az első és legnagyobb magyar szívességbank, a közel tíz éve alapított, százharmincas taglétszámmal működő budapesti Talentum Kör kimutatása szerint Ildikó épp mínusz kétezer talentumnál jár, a mérleg mindig pontosan érkezik. A gyerekeit egyedül nevelő asszony a summával az egész közösségnek tartozik, ahogy a mára sok ezres aktívumot felhalmozó György a kör bármely tagját felkeresheti, ha az általuk kínált szolgáltatások, jószágok közül valamire szüksége van. A szívességek börzéjén, a hírlevélben küldött keres-kínál táblázatban a gyerekvigyázástól, a zenei kíséreten át a galériaépítésig; a lelki gondozástól a fuvarozáson át a cikkírásig, rengeteg mindent találunk, és az is remélhet, aki régi lemezeket, használt fridzsidert, gyerekholmit, házi lekvárt, hajnali kutyasétáltatót keres. Ildikó egyedülálló anyaként férfimunkákra vadászik, de nyaralt már a kör egyik tagjának soproni házában is, ahol a rezsit viszont forintban állta - a nemzeti fizetőeszköz jellemzően eladásra szánt tárgyak vagy a csak külvilágon keresztül pótolható költségtényezők kapcsán kerül a képbe. Az asszony cserébe fordítást vállal, de ha kell, szervezőmunkát is végez, rendezvényeken süt-főz. A tagok nem csak a végzettségüknek megfelelő tevékenységeket hoznak a belső piacra, hanem képességleltárt készítve színesítik életüket és a közös portfoliót. A segítő szolgáltatások körébe tartozó csereügyletek nem adókötelesek, külföldön általában csak a nem saját szakmában végzett munkát nem terheli köztartozás. Ildikó, elmondása szerint adóssága miatt cseppet sem aggódik. Egyenlege egyrészt még messze jár a menedzsment által javasolt +/- húszezres rizikóhatártól, másrészt a talentum csak csereeszköz, így se infláció, se kamat nem kerülgeti. Ideális hozzáállás mellett pont a tartozások dinamizálják a helyi kereslet és kínálat találkozását célzó rendszert, ami különösen akkor válik fontossá, amikor valahol kevés valódi pénz van a háznál
A Kanada egy eldugott sarkában élő Michael Linton aerobic edzőnek 1983-ban se pénze, se állása nem volt. A munkanélküliségtől sújtott vidékén élő férfi ennek dacára megpróbálta rávenni a szomszédban lakó festőt, hogy mázolja ki a szobáit, ő pedig majd cserébe lefogyasztja. A mester azonban mereven elzárkózott a bartel elől, ahogy az autószerelő sem lelkesedett azért, hogy az új akkumulátorért viszonzásul egy hétig a munka után még órákig gimnasztikázzon. Linton elindult, hogy találjon valakit, aki vevő az aerobicra, és aki cserébe valami olyat tudott felmutatni, ami viszont már a festőt is érdekelheti. Az egymásba érő tranzakciók nyomában loholva hamar rájött, hogy épp az évszázados kalákakört próbálja újra feltalálni. Hogy ne kelljen minden hozzá hasonló munkanélkülinek saját körét kitaposnia, toborozásba kezdett, remélve, hogy a megfelelő létszámú és kellőképp különböző foglalkozású emberek bevonásával beindulhat az egészséges „körbetartozás”, vagyis előbb-utóbb mindenki megtalálja, amit keres, és nem kell az ügyleteket párban végezni. Az elszámolási rendszer lefektetésével végül megszületett az első LETS, a Local Exchange Trading System (Helyi Cserekereskedelmi Rendszer), ahol a tagok számláit a nemzeti valutával paritásban álló Zöld Dollárban vezették, ebből az első évben kétszázhetvenezer forgott. A LETS a helyi gazdaság, és a munkájukat vesztettek stimulálása révén hozzájárult ahhoz, hogy a település túlélje a recessziót. A szisztéma azóta etalonná lett, a világon összesen öt-tízezer, ebből csak Nagy-Brittaniában közel ötszáz hasonló társaság működik, tizenöt-ötszáz fős taglétszámmal. A legnépesebb szívességbank Sydney mellett virágzik, ahol kétezer ember évi negyedmillió dollár értékben hányja egymásra a szívességeket. Németországban egy ajánlólevelekkel ellátott tag két évig házról-házra, körről körre járva és egy cent nélkül eléldegélt: szállásért, ételért, fodrászkodott, gombot varrt, zoknit stoppolt; Angliában valaki egy fél évig csak a LETS-ből tartotta el magát.
A kalákakörök lendületesen tovább szaporodva sem fogják valószínűleg megdönteni a globális gazdasági rendszert, de időről-időre alternatívát nyújthatnak. Az ötlet hazájában egy elkötelezett család költségvetésének mintegy tíz százalékát fedezi szívességekből, itthon az arány alacsonyabb. A honi csúcstartó minden bizonnyal az a férfi, aki a közösség motorjaként hosszú idő alatt felhalmozódott szívességeinek ellenértékét egy összegben, gyermeke lagzijában hívta le. A menyegző egész személyzetét a kör tagjai alkották, és ez többszázezer forint egyszeri kiadástól kímélte meg az örömapát. A szívességbankhoz itthon kevesen csatlakoznak égető anyagi gondok miatt. „A legtöbb dolgot meg tudnám fizetni, de így sokkal személyesebb. A lényeg, hogy tartozom valahová” - mondta az élete nehéz periódusában involválódott Ildikó. A legtöbben hasonló céllal érkeznek, bár elvétve akad olyan vállalkozó is, aki egy csodaszert népszerűsítene baráti körben, vagy vevőkörének bővítése reményében hirdeti, hogy a gázt és a telefont negyven százalékkal olcsóbban köt be. A közösségépítő funkció egy nagyvárosban nehezen érvényesül, a kör eredendő terepe egy belátható területen élő helyi közösség, egy kerület, utca, falu, kisváros és lakói volnának, ahol a szereplők szerencsés esetben látásból, vagy hírből már ismerik egymást. A januárban Erdőkertesen alakult kör tagjai a felújított Művelődési Házban szoktak összejönni. Az ott jártunkkor épp a keres-kínál listát aktualizáló helyi lakosok szerint a pár ezres alvóvárosban a közösségépítés minden formája életbevágó. Márta azért szállt be, mert friss „falusiként" korábban nem mert szívességeket kérni, miközben egy csomó olyan dolog adódott a kertjében, amihez nehéz munkaerőt találni. „Az itt élők kétharmada ’gyüttment’ és a városba jár dolgozni, egy ideköltöző családnak pedig komoly segítség lehet, ha az intézményesített kapcsolat révén is ismert utcaszomszéd vigyáz például a gyerekre. Jobb ismerősökkel intézni az életet. Az is fontos, hogy helyből kapjam meg, ami kell”. A létszám azonban még messze áll az ötven-száz főre saccolt életképességet biztosító kritikus tömegtől, így egyelőre csak néhány ügyletet köttetett. „A toborzás nehezen megy. Próbálkoztunk a helyi sajtóban, rádióban, még a református istentiszteleten is” - panaszolta Boros Attila, aki Linton munkásságától inspirálva kezdett lakhelyén szervezkedni.
A megélhetéséért robotoló, radikálisan individualizálódott lakosságot sehol sem könnyű régi-új mechanizmusokkal kísérletező önsegítő egyletekbe terelni - különösen, hogy a rendszer számos ponton halad szemben a hétköznapi gazdasági racionalitással. Éberség, kockázatelemzés és haszonmaximalizálás helyett bizalmat és nagyvonalúságot követel. Az ellenszolgáltatás sokszor csak hónapok múltán realizálódik, az általunk tett szívesség (adósságunkhoz hasonlóan) nem kamatozik. „Pont ez a lényeg: akkor használod a rendszert, amikor szükséged van valamire” - mutat rá az egyik alapelvre egy kör tag. A szolgáltatások árai ráadásul általában nem a külvilági piaci viszonyok szerint alakulnak. Ugyan a felek közötti alku során dől el, mi mennyit ér, de a közösségi ajánlás értelmében mindenki munkája egyformán értékes. Egy munkaóra száz talentum, legyen szó egy eb megsétáltatásáról, vagy zongoratanításról. „Az elején még átszámolgattam forintba, hogy jól jártam-e, de aztán szépen-lassan leszoktam róla, egyszerűbb idővel kalkulálni. Ez egy megnyugtató, más logika. Egy óra az én életemből ugyanannyira értékes nekem, mint neked” - ismertet a második pillért Ildikó, aki szerint az emberek saját munkájukért rendszerint baráti árakat szabnak, amit sokszor épp a vevő tornász felfelé. „Hogy itt nincs hierarchiája a tudásoknak, ez lényegében a piac kritikája. Sokuk számára zavaró, hogy milyen szélsőséges különbségek adódnak a bérek terén” - véli Matolay Réka, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, aki a Vállalatgazdaságtan Intézet Döntéselmélet Tanszékén hallgatóival tanulmányozza a hazai kalákaköröket. Az egyenlősdi persze nem mindenki számára evidens, van, aki szerint a munkaerő-piaci realitások hermetikus kizárása előbb-utóbb bomlasztólag hat. És mi van, ha a szűk kínálatból bizalommal csemegézve egy trehány alakba botlunk – számla híján minőségi és egyéb kifogásainkat ugyanis mindenképp egymás között, tárgyalásos úton kell rendeznünk. „Az üzlet olyan emberek között jön létre, akik később meg is tudják találni egymást, egy egész közösség előtt égni pedig nagyon kellemetlen. Ha valakit a kéthavonta tartott találkozóról megismersz, jobban odafigyelsz, hogy tisztességes munkát végezz” - állítja Péter, aki szerint a szívességbank felelősségvállalásra tanít, és mostanáig is inkább a túlzott lelkesedés okozott problémákat. „Volt, hogy egy ember a körben elkezdett egy házat rendbe tenni, de ő aztán ott átrendezett mindent, lebontott, átépített dolgokat, amikre senki sem kérte. A tulaj annyira megdühödött, hogy ki kellett tiltani szerencsétlent”. Aki belép, annak azt is meg kell emésztenie, hogy a tartozásokat sincs, aki bevasalja, bár a lakhelyváltás okán, vagy szándékosan hátrahagyott tetemes adósságot az egész bank együtt bukja. Egy új tagnak feltétlenül türelmesnek is kell lennie, hiszen még a zászlóshajóként számon tartott fővárosi Talentum körben is beletelhet néhány hónapba, míg megcsörren a telefonunk. „Lehet, hogy nálunk túl sok az értelmiségi és az azonos tudás. Én nagyon el vagyok havazva pénzes munkával. Mindenkinek tudok ajánlani valamit, de ritkán találok olyat, ami nekem kéne” - magyarázza a jelenséget János, az öt szakmával rendelkező iparos, akinek diszlexiáját ugyan a körön belül orvosolták, cége könyvelését viszont mégsem meri szívesség alapon intézni.
A 2000-ben alapított szolnoki Jótékonysági Cserebolt működése kapcsán az is kiderült, hogy a közösségi önsegélyezés rendszere tud-e valamit kezdeni a piac által leszavazott hazai munkanélküliekkel. A külvárosi Széchenyi-lakótelep szélén nyílt üzlet alapötlete szerint mindig van, aki felesleges, megunt értékekkel rendelkezik, de nincs ideje, kedve lakása, kertje karbantartásra és akadnak olyanok, akik munkanélküliként viszont számos szolgáltatást tudnának a tárgyakért cserébe felajánlani. A boltot eredetileg egy faluba tervezték, de hamar kiderült, hogy az emberek nem vennék fel azt a kabátot, amit már a szomszéd is viselt. „A gyakorlat a városban is rácáfolt az elméletre. Akinek volt ideje, általában nem volt szakértelme, vagy kedve a munkához. Aki értett valamihez, felkapott volt, idővel állt rosszul. Aki hajlandó lett volna dolgozni egy holmiért, az meg sokszor gyatrán végezte a munkát. Nem biztos, hogy szándékkal, rengeteg megtört, a munkanélküliség pszichózisát nyögő ember szabályosan elfelejt dolgozni. Azok a tagok, akik betettek valamit, nem tudtak kivenni semmit. Az eredeti rendszer elbukott, ma már csak tárgyak cserélnek gazdát” - meséli Tóth Ferenc, a cserebolt vezetője. Ha most egy asszony betol egy kinőtt, jó állapotú babakocsit, akkor kap érte, mondjuk tizenkétezer helyi elszámolási egységet, tizenkétezer (a rendes forinttal egyenértékű) zöld forintot. Ha megtetszik neki egy biciklit, ami nyolcezerbe kerül, azt elviszi a gyereknek, a számláján mutatkozó négyezer zöld forintnyi aktívumot pedig később is levásárolhatja. A zömmel alacsony jövedelmű lakótelepiek számára a bolt azért így is nagy jelentőséggel bír: a napi öt óra hosszat nyitva tartó üzlethelyiségben fellelhető háztartási cikkekből, ruhaneműkből havonta háromszáz-hétszázezer zöld forintnyi cserél gazdát. A négyszázötven fős tagság rendszeresen idejáró felét főleg kisgyerekes anyák, nyugdíjasok adják, akik a használt termékeket forgalmazó boltokhoz képest is olcsó árak, illetve a készpénz nélküli vásárlás vonzásában járnak ide. A lakás méretű boltban két megváltozott munkaképességű ember dolgozik, a bér fedezetét költségvetési támogatás, a rezsit és a bérleti díjat a vásárlás után tranzakciós költségként levont tíz százalékos tagdíj, illetve az adományozói kör által ingyen biztosított termékek fedezik. A munkanélküliekért utóvédharcot folytató Jótékonysági Cserebolt az utóbbi időben elérte az önkormányzatnál, hogy a helyi segélyalapból a jogosultak számára a boltban beváltható csekket adjanak, hogy a rászorultak itt és ne a kocsmában költsék el a juttatást - az elvitt áru értékét az önkormányzat utólag téríti meg. Városszerte azonban öt másik boltban is le lehet levásárolni a helyhatóság által kibocsátott papírokat. „Így a csereboltba a segélyesek közül alig jönnek, mert innen csak a készletből vihetnek. Máshol viszont az ötezer zöld forintos segélyt a boltos háromezer-ötszázért kápéra váltja, azzal pedig mindenki azt csinál, amit akar. Mi kigondoltuk, mi kell a rászorultaknak, de úgy tűnik, tévedtünk Az egész társadalmi kísérletnek indult, de jelen körülmények között könnyen lehet, hogy erre nincs szükség” - értékeli a tapasztalatokat Tóth Ferenc. A kilencvenes évek közepe-vége óta bő féltucatnyi kalákakör jött létre és sorvadt el, mostanra néhány kisebb-nagyobb, jól-rosszul működő hazai kezdeményezés létezik. A gyakori kudarcot az „egyenlősdivel” és kollektivizmussal szembeni tapintható idegenkedés mellett a szolnoki szervező azzal magyarázza, hogy a kevés számú, de létfontosságú húzóember legtöbbször két-három év alatt kiég. Az ötlet azonban elég vonzó ahhoz, hogy valaki mindig átvegye a stafétabotot, az erdőkertesi mellett nemrég a nyolcadik kerületben is alakult egy kör. „A jövő valószínűleg a szűkített tevékenységi körrel meghirdetett csoportoké, Angliában például mostanában gyermekekre felváltva vigyázó szülők állnak így össze”.
Linder Bálint
Magyar Narancs
|
