Ilyen is lehet a Tócó patak és környezete annak a tervnek a megvalósítása után amelyen Balázs Ákos képvilőtársammal és Aradi Csabával közösen dolgozunk.
A szándékunk az, hogy a józsai nagylegelő és a JózsaPark melletti tócó patak területe mint helyi védettség alatt álló területek elnyerjék méltó rangjukat és hasznosításukat. A terveket az Aradi Csaba által elkészített hasznosítási terv alapján lehet majd megvalósítani melyet a kezdeményezésünkre az önkormányzat rendelt meg. A hasznosítási terv tartalmazza azt, hogy milyen védett növények és állatok találhatók ezeken a területeken valamint azt is, milyen módon lehet kivitelezni a terveket úgy hogy a meglévő védett növények megmaradjanak és azt is hogyan lehet a környékre jellemző őshonos növényeket visszatelepíteni.
Az elképzelések alapján a nagylegelőn egy őshonos magyar állatokat és növényeket bemutató majorság működik majd, a mostani gulyaház helyén, amelyik oktatási és turisztikai célokat szolgál elsősorban. A nagylegelőn lesz az a tanösvény is, amelyik az ott található őshonos növényeket mutatja be az érdeklődőknek szigorúan szervezett keretek között.
A patak mentén a JózsaPark mellett pedig egy „Tócó sétány” kerül majd kialakításra, ahol egy játszó- és egy kis rendezvénytér és egy kilátó is helyet kapna.
A megvalósítás érdekében nagyon sok engedélyt kell beszerezni és még sok munkát ráfordítani, hogy az álom valósággá váljon. A JózsaPark megépítésével egy nagyon fontos cél teljesült de már akkor azt gondoltuk, hogy a központ akkor lesz teljes ha a környezet is megszépül, hogy valódi ékkövévé váljon Józsának. Ehhez kérjük mindhárman a józsaiak segítségét. A jövőben bővebb információkkal és tájékoztatókkal jelentkezünk majd.
|