A mobilszolgáltatók mellett olyan cégek is
elkötelezték magukat az NFC alapú technológia mellett, mint a
MasterCard, az OTP, és a SuperShop.
Az említett cégek együtt ma bejelentették, hogy
megalapították a Mobiltárca Egyesületet, melynek célja, hogy egységes
mobil NFC alapú technológiát és az erre épülő gyorsan, biztonságosan és
kényelmesen használható innovatív szolgáltatásokat Európában az elsők
között vezessék be Magyarországon.
Az alapító tagok meggyőződése, hogy a mobil NFC technológiára olyan
szolgáltatások épülhetnek, amelyek újszerű élményt és számtalan további
lehetőséget biztosítanak az ügyfelek részére. Éppen ezért elhatározták,
hogy közös erővel segítik a mobil NFC alapú szolgáltatások kialakítását,
ajánlás szinten megfogalmazzák a szükséges technológiai szabványokat,
javaslatokat tesznek a sikeres szolgáltatás bevezetésekhez, biztosítják a
szolgáltatáshoz való szabad csatlakozást a partnerek részére, valamint
támogatják és elvégzik az innovatív szolgáltatások bevezetéséhez
kapcsolódó felvilágosítást. Az összefogás lévén kialakuló egységes
technológiai keret megfelelő alapot teremthet az egyesület céljával
egyetértő és azzal együttműködni kívánó partnerek, hazai szolgáltatók
számára: megkönnyíti a beilleszkedésüket, felgyorsíthatja a piacra
lépést, a felhasználói edukációt és segítheti a szolgáltatások
elterjedését. Mivel a mobiltárca (mWallet) nem egy szolgáltatáshoz
kötődik, az egyedi alkalmazásokhoz képest jobban illeszkedik a
felhasználók változó igényeihez, integráló jellegű keretet ad, amelyben a
szolgáltatók és felhasználási területek széles tárháza válik
elérhetővé. Alkalmazásával az élet minden területén hangsúlyosabb
szerepet kap a mobilitás, és ez újfajta életstílust teremthet: általa a
mobiltelefonnal fizetés, az elektronikus hűségkártyák, kuponok,
közlekedési- és belépőjegyek használatának újabb, gyorsabb, kényelmi
funkciókkal teli formája terjedhet el. A felhasználók nemcsak
telefonálhatnak, internetezhetnek vagy játszhatnak mobiltelefonjaikon,
hanem segítségével fizethetnek, moziba, múzeumba mehetnek, továbbá
széles körben - kiskereskedelem, üzemanyag töltőállomás-hálózatok,
gyorséttermi vendéglátás és szállodák területén - könnyebbé válhat a
pontgyűjtő kártyák használata. A Mobil Tárca Egyesület létrehozása
biztosíthatja, hogy Magyarországon elsők között indulhatnak el mobil NFC
alapú - mobiltárca - szolgáltatások Európában. Az alapítók - a Telekom,
a Telenor, a Vodafone valamint a MasterCard, az OTP Bank és a SuperShop
- által megfogalmazott tervekben az idén elindított kísérleti
alkalmazásokat követően 2012-ben bevezetendő kereskedelmi szolgáltatások
szerepelnek. Az egyesület a kreatív, felhasználóbarát szolgáltatások
kialakításának érdekében még ebben az évben - egyesület tevékenységét, a
technológiában rejlő lehetőségeket bemutató, esetleges csatlakozást
elősegítendő - workshop-ot tart a technológia és a tagság iránt
érdeklődőknek, amelynek helyéről és idejéről később ad tájékoztatást.
További információ a www.mobiltarcaegyesulet.hu oldalon érhető el.
|