Kratochwill
Péter, a KIFÜ elnöke a projekt május végi zárásakor, hétfőn Budapesten
sajtótájékoztatón elmondta: a szolgáltatást első lépésben az
okmányirodák és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal veszi használatba.
Kifejtette: a projekt 2008-ban kezdődött, a munkában Magyar
Államkincstár, az okmányirodák, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a
fejlesztési minisztérium is részt vett.
Az éles próbaüzemet követően június
4-től az állampolgárok a szolgáltatás révén azonnal tudnak fizetni
például ügyintézéskor az okmányirodákban. Az okmányirodák csatlakozása
folyamatosan, hetente történik a rendszerhez. Kratochwill Péter
elmondta, a rendszer a korábbinál hatékonyabb, gyorsabb ügyintézést tesz
lehetővé a korábbiaknál kisebb költségekkel. Az elektronikus
kormányzati operatív program keretében megvalósuló rendszer kapacitása
és szolgáltatásainak száma bővíthető.
Az eseményen közölték azt is, hogy a
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség hamarosan új pályázatot hirdet az
elektronikus fizetési és elszámolási rendszerhez csatlakozni kívánó
szervezetek számára. A központi elektronikus fizetési szolgáltatás
az intézmények számára lehetővé teszi az elektronikus és hagyományos
ügyintézéshez illeszkedő elektronikus fizetés felkínálását az ügyfelek
számára.
Az elektronikus fizetési rendszer a
személyes megjelenést nem igénylő ügyintézés esetén az internetbank, a
mobilbank és a bankkártyás fizetés használatát támogatja, míg a
személyes megjelenéssel járó ügyintézés esetén a bankkártyás és a
mobilbankkal történő fizetést. Az előbbi azonban csak akkor indulhat
meg, ha a kereskedelmi bankok csatlakoznak a szolgáltatáshoz.
Kérdésekre válaszolva elhangzott: három
magyar kereskedelmi bankkal már tárgyalnak arról is, hogy rendszerhez
csatlakozva az állampolgárok számára az elektronikus adófizetést is
lehetővé teszik. Az eseményen közölték, hogy minden okmányirodai ügy
intézésekor lehet majd elektronikusan fizetni, ami például bankkártyás
fizetés estén az ügyfélnek ingyenes. A szolgáltatás lehetőséget ad
az ügyfelek számára az ügyintézéshez kapcsolódó fizetési kötelezettségek
egy összegben, egy tranzakcióval történő megfizetésére abban az esetben
is, ha több bevételi számlára kell teljesíteni a befizetést.
Így például egyetlen tranzakcióval, egy
összegben fizethető az egy ügyhöz kapcsolódó vagyonátruházási illeték,
forgalmi engedély és törzskönyv kiállítás díja. A rendszer elvégzi a
fizetési infrastruktúrák tranzakciós díjainak, így a bankkártya
elfogadás díjának felosztását is a csatlakozó intézmények között. A
központi fizetési szolgáltatást a Magyar Államkincstár üzemelteti, a
rendszer pénzügyi szolgáltatója az OTP Bank Nyrt. Rátkai Péter, a
Getronics ügyvezető igazgatója elmondta, a projekt bekerülési
költségének 70 százalékát alvállalkozó, beszállító magyar cégek és
szakemberek munkájának az ellenértéke teszi ki.