A telekommunikációs szektor adminisztratív és pénzügyi
terheinek csökkentését, valamint a kormány és az iparági szereplők
közötti párbeszéd elindítását szorgalmazza az Informatikai Vállalkozók
Szövetségének (IVSZ) Távközlési Tagozata.A
szakági szereplőket tömörítő IVSZ "A hazai távközlés jövője a válságadó
után" című, az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában kifejti: a
telekommunikációs szektorra 2012-ig kivetett, évi 61 milliárd forint
összegű különadó miatt megtorpanhatnak a hazai beruházások. Az iparági
fejlesztések lendületének csökkenését azonban ellensúlyozhatná egy olyan
szakpolitika, amely figyelembe veszi az iparág és így az ország
fejlődésének közép- és hosszú távú érdekeit, azaz növeli Magyarország
versenyképességét, fenntartja a befektetői bizalmat és megfelel az
Európai Unió Digitális Menetrendjében kitűzött céloknak.
A
szervezet a közleménye szerint "megérti", hogy az országnak, gazdasági
céljainak elérése érdekében tartania kell a költségvetési hiánycélt, és,
hogy ennek érdekében "a közterhek ideiglenes emelése vált szükségessé",
azonban szerintük számos adminisztratív és pénzügyi teher "ésszerű"
csökkentésére lenne lehetőség, ami ösztönzőleg hatna a telekommunikációs
beruházások folytatására és munkahelyek teremtésére.
Az IVSZ
állásfoglalásában arra tesz javaslatot - hogy a szaktárcával közösen -
az iparág számára világos célokat fogalmazzanak meg, és egy minden
érintett fél által elfogadott menetrendet dolgozzanak ki. Ez kitérne -
többek között - a szélessávú hozzáférés bővítésére,az
internet-használat további elterjedésének keresletösztönzésére, a
kihasználatlan frekvenciasávok hasznosítására, illetve a jelenleg
használatban lévő frekvenciák díjainak csökkentésére, valamint a
bürokratikus terhek illetve a piacfelügyeleti és számhasználati díjak
mérséklésére. A szervezet szükségesnek látja, továbbá, a válságadó
esetleges piactorzító hatásainak orvoslását, azaz, hogy a
közbeszerzésekből ne legyen kizáró ok, ha egy vállalkozás eredménye a
különadó miatt fordul negatívba.
Az IVSZ állásfoglalásában
kifejti, a telekommunikációs szektor az elmúlt három évben több mint 500
milliárd forintot fordított beruházásra, és számításaik szerint a
korábban tapasztalt fejlődés fenntartásához a következő években is több
százmilliárd forintnyi beruházásra lesz szükség. MTI
|