“Magyarországot meg kell újítani. A megújulás
elkezdődött, a kormányzat több területen eddig nem látott intézkedéseket
hozott. Ezek egyetlen célja és közös eredője, hogy Magyarország többre
képes. E megújulásnak szolgálnia kell a vállalkozások hazai és nemzetközi versenyképességét éppúgy, mint a polgárok felzárkózását, életminőségének javulását és nem utolsó sorban az állami működés hatékonyságát.
A nyilvánosságra hozott infokommunikációs vitairatot, a benne
megfogalmazott intézkedési lehetőségeket azzal a céllal bocsátjuk
társadalmi vitára, hogy minél szélesebb kört vonjunk be a
véleményezésbe, ezáltal alakítsuk ki a végleges, kormányzati és
társadalmi támogatottsággal egyaránt rendelkező Infokommunikációs
Stratégiát.
Szakpolitikánk elsődleges célja, hogy az infokommunikációs eszközöket
és szolgáltatásokat – mint a gazdasági növekedés egyik meghatározó
hajtóerejét, motorját – a kormány programjának szerves részeként és a
magyar infokommunikációs szektor bevonásával egy versenyképes és
gyarapodó Magyarország szolgálatába állítsuk.
A világ- és az európai gazdaságok gyors fejlődése olyan kihívások elé
állítja az egyes országokat, melyek elől Magyarország sem térhet ki.
2014-ben már a munkahelyek 90%-a IKT készségekkel és tudásokkal
felvértezett munkavállalók számára lesz csak elérhető. 2015-re az EU
elvárásai szerint el kell érnünk, hogy a lakosság több mint fele
rendszeresen és készségszinten használja az e-ügyintézési
szolgáltatásokat vagy vásároljon on-line. Ma már nem vízió a személyre
szabott média, a testreszabott eszközök és szolgáltatások, a célzott
helyfüggő szolgáltatások. A legnagyobb kihívás éppen ezért a lehetőségek
minél szélesebb körű kihasználása, a vállalkozások versenyképességének
növelése érdekében történő alkalmazása és a lemaradt társadalmi
csoportok felzárkóztatása.
A Digitális Magyarország Program a szolgáltatások elterjesztése, a
hazai IKT szektor innovációs aktivitásának és eredményességének fokozása
révén, annak multiplikátor gazdaságfejlesztő és munkahelyteremtő
hatásainak maximalizálása érdekében megfogalmazott stratégiai és
módszertani javaslatainkat foglalja össze.
A föntebbi, gazdasági és életminőségbeli célok elérésének érdekében
az infokommunikációs kormányzat Digitális Konzultációt hirdet:
párbeszédre hívjuk a teljes szakmát, az iparági szereplőket, a civil
szervezeteket, valamint az állampolgárokat is, hogy a hazai
infokommunikációs szektort együtt a magyar gazdasági növekedés motorjává
tegyük.
Észrevételeiket az iktstrategia@nfm.gov.hu címre 2010. november 12-ig várjuk.”
LETÖLTÉS
|