A Wikileaks legújabb leleplező akciója kapcsán elégedetten nyilatkozott a
sajtónak Daniel Schmitt, a portál egyik szerkesztője. Ezzel szemben
Hamid Karzai afgán elnök megdöbbentőnek és felelőtlennek nevezte a
honlap tettét. Emberi jogi szakértők úgy vélik, a tálibok már le is
töltötték a WikiLeaks oldalán elérhető dokumentumokat, és nevek után
kutatnak. "Amennyi tudomásom van a 92 000 dokumentum
nyilvánosságra hozataláról, ez a titkosszolgálatok történetének
legnagyobb kiszivárogtatása. Több újság értékelheti ki az anyagokat.
Alapvetően büszkék lehetünk, mind személyesen, mind egyéb tekintetben
azt reméljük, hogy ezek a fájlok megváltoztathatják az afganisztáni
háború megítélését és hogy egyre több ember alkothat majd saját
véleményt az ottani helyzetről. A forrásról semmit sem tudunk, csak
bizonyos instrukciókat kaptunk tőle azért, hogy minimalizáljuk a
megjelentetéssel kapcsolatos esetleges károkat. Pont emiatt döntöttünk
úgy, hogy 14 000 dokumentumot nem hozunk nyilvánosságra, azokból ugyanis
még ki kell venni neveket, hogy megvédjük az informátorainkat. Azt
hittük, hogy időre végezni tudunk ezzel a munkával, de egyszerűen túl
sok volt a feladat" - mondta Daniel Schmitt.
Daniel Schmitt
A Wikileaks szerkesztője hozzátette: a nevek kihúzására nem csak az
informátorok, hanem a katonák védelme miatt is szükség van. Nem akarják
ugyanis, hogy az anyagok megjelentetése miatt veszélybe kerüljenek egyes
katonai akciók. Újdonság ugyanakkor, hogy először küldték el nagy
szerkesztőségeknek a dokumentumokat. Bár már korábban is együttműködtek
lapokkal, de ez az első alkalom, hogy megkeresték a The New York Timest
vagy a The Guardiant. Egyszerűen látni akarták, hogy miként működik ez a
kapcsolat nemzetközi területen és milyen kommunikációs csatornákra van
szükségük.
A tapasztalatok alapján a jövőben biztosan gyakrabban élnek majd ezzel a
lehetőséggel. A szerkesztőségek az eredeti fájlokat kapták meg, de a
neveket szintén kisatírozták. Emellett a The Guardian maga döntött úgy,
hogy a kapott jelentéseknek csak egy részét jelentetik meg.
"Szankciókkal állandóan számolunk. Az általunk végzett munka
természetéből fakad, hogy másoknak ez egyáltalán nem tetszik és mindig
vannak olyanok, akik megpróbálnak keresztbe tenni nekünk, akár jogi
úton, akár más módon. Éppen ezért vagyunk felkészültek. Az már egy
politikai kérdés, hogy vajon a korábbiaknál észrevehetőbbek lesznek-e
ezek a dolgok vagy sem. Természetesen azzal is tisztában vagyunk, hogy
valaki esetleg megkísérel majd arra apellálni, hogy mi a
tevékenységünkkel sértjük a nemzetbiztonsági érdekeket. Másrészt
Németországban élek, nagyon erős sajtótörvényünk van és akkreditált
újságíró vagyok, ráadásul német állampolgár. Vagyis nem tartom
valószínűnek, hogy holnap eljön értem egy elsötétített üvegű autó.
Viszont az is igaz, hogy mostanában nem akarok az Egyesült Államokba
utazni" - közölte Daniel Schmitt.
A WikiLeaks csoport által múlt héten kiszivárogtatott dokumentumokból
arra derült fény, hogy Pakisztán titokban támogatta a tálibokat
Afganisztánban, miközben hatalmas amerikai segélyekhez jutott. Az
afganisztáni Nemzeti Biztonsági Tanács azt a véleményét hangoztatta,
hogy az Egyesült Államok kudarcot vallott a tálib mozgalom Pakisztánban
rejtőző támogatóival és pártfogóival való leszámolás terén a kilenc éve
tartó hadviselés alatt. Hamid Karzai afgán elnök szerint a
kiszivárogtatással veszélybe sodorták olyan afgán állampolgárok életét,
akik együttműködnek a nemzetközi erőkkel. Megdöbbentőnek és
felelőtlennek nevezte a honlap tettét.
Hamid Karzai
"Ezek az emberek törvényesen vagy törvénytelenül, de információkkal
látják el a NATO-erőket. Emberéletekről van szó, amelyek most veszélybe
kerültek. Meg kell vizsgálni, hogy milyen összefüggésben szerepelnek a
szövegben, és annak megfelelően cselekednünk kell" - jelentette ki. Mint
mondta, utasította kormánya minisztereit, hogy tanulmányozzák azt a
több mint 90 ezer, Afganisztánnal kapcsolatos amerikai - katonai és
diplomáciai - titkos dokumentumot, amelyet a svéd székhelyű WikiLeaks
hozott nyilvánosságra. Különösen azok a részek érdeklik még a
dokumentumokból, amelyek a harcok polgári áldozataival és a tálibok
pakisztáni rejtekhelyeivel kapcsolatosak - tette hozzá.
A Wikileaks megkereste a Fehér Házat az afganisztáni katonai jelenléttel
kapcsolatos több tízezernyi dokumentum kiszivárogtatása előtt, hogy
segítsen "minimalizálni ártatlan informátorok megnevezésének esélyeit",
de nem kapott választ kérésére. Minderről az oknyomozó internetes honlap
alapítója a The Times című brit lapban lévő interjújban
beszélt. Julian Assange az emberjogi csoportok bírálatai nyomán újfent
védelmébe vette a kiszivárogtatást. Tudomása szerint senki sem sérült
meg, de ha mégis történne valami, azt természetesen nagyon sajnálnák,
mivel céljuk az, hogy igazságot szolgáltassanak az ártatlanoknak, nem
az, hogy ártsanak nekik. Hozzátette, úgy érzi, a dokumentumok közlésének
jelentősége meghaladta az informátorokat esetlegesen fenyegető
veszélyeket.
Julian Assange
Assange véleményét azonban - mint az a Times cikkéből kiderült - sem
amerikai, sem afgán részről nem osztják. A Pentagon egyik szóvivője
szerint a szivárogtatás egyértelmű veszélyt jelent az együttműködő
afgánokra, noha pont az a cél, hogy meggyőzzék az ott élőket, érdemes
vállalni a veszélyt, és szembefordulni a tálibokkal.Az amerikai
képviselőház hírszerzési albizottságának vezetője, Jane Harman úgy
fogalmazott, hogy az "ellenség" nevét tartalmazó lista került a tálibok
kezére. A kiszivárogtatás "halálosan komoly" - mondta.
Emberi jogi szakértők úgy vélik, a tálibok már le is töltötték a
Wikileaks oldalán elérhető dokumentumokat, és nevek után kutatnak. A
Wikileaks alapítója ugyanakkor kijelentette: amennyiben a
kiszivárogtatással kapcsolatban hibát követtek el, áttekintik
eljárásukat, és cselekedni fognak. Assange a Timesnak elmondta, hogy 15
ezer dokumentumot visszatartottak a nyilvánosság elől. Az egykori hacker
szerint ők tudatában vannak azzal, milyen fontos a források védelme, de
úgy tűnik, az Egyesült Államok bánt helytelenül titkos adatokkal,
amikor katonáknak és szerződő feleknek biztosított hozzáférést bizalmas
információkhoz, a megfelelő védelem nélkül.
Joe Bien amerikai alelnök a titkos iratokkal kapcsolatban azt
hangsúlyozta, hogy azok még az előző kormányzat idejéből származnak. Már
foglakoztak azokkal a problémákkal, amelyek a pakisztáni
titkosszolgálattal kapcsolatban felmerültek, és a dolgok változóban
vannak - mondta.
|