"Határtalan irodalom"címmel rendezett versenyt a Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium az AJTP tanulói számára. A költészet napi megmérettetésre 7 csapat jelentkezett. Legeredményesebben a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium „A remény csillagai” csapata szerepelt.
A rendezvény a határon túli magyar irodalmat – jeles képviselőin keresztül – helyezte a középpontba. A diákok 3 kategóriában bizonyíthatták tehetségüket és tudásukat. A 3 fordulós vetélkedő előzetes feladata az irodalom és a képzőművészet találkozására irányította a figyelmet. A költeményekhez készített illusztrációk a készítők egyéni látásmódjának kifejezésére adtak módot.
Az AJTP intézmények közötti megmérettetés a vers- és prózamondó versennyel kezdődött. A diákok színvonalas előadása minden résztvevő számára kivételes élményt nyújtott. A költészet napján a résztvevők tiszteletük jeléül megkoszorúzták az intézmény parkjában található költők szobrait, majd a vetélkedővel folytatódott a versengés, ahol a csapatok irodalmi műveltségüket és tudásukat bizonyíthatták. Az érdekes és változatos feladatok több oldalról közelítették meg a témát. Lehetőséget adtak a szóbeli megnyilvánulásra, vers alkotására, de a játék sem maradt el.
A nap végén Csizmazia Sándorné (közoktatási szakértő) és Szalay Lilla (Nemzeti Művelődési Intézet Somogy Megyei Irodájának vezetője) értékelte a csapatok és a versmondók teljesítményét.
„Wass Albert képei versekben”
Különdíj: A remény csillagai (Kisvárda) Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium (Kőszeg)
Vers és prózamondó verseny (egyéni)
- helyezett: Csernó Tibor (Révai Miklós Gimnázium és Kollégium / Győr)
- helyezett: Sinka Ádám (Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium)
- helyezett: Mikulecz Mónika (Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium)
Vetélkedő (csapat):
- helyezett: A remény csillagai (Kisvárda)
- helyezett: Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium csapata és Illuminati (Kisvárda)
- helyezett: Révai (Révai Miklós Gimnázium és Kollégium / Győr)
Minden résztvevőnek gratulálunk az eredményes szereplésért!
Gálovics Edit -Tankovicsné Trapp Ildikó
|