A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját 2000 óta február 25-én tartják, annak emlékére, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon jogellenesen letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták.
„A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit és biztosítani, hogy azok soha ne ismétlődhessenek meg” – írta Milan Kundera cseh író. Az 1997-ben Párizsban megjelent, hat szerző által jegyzett A kommunizmus fekete könyve 100 millióra teszi a kommunista diktatúrák áldozatainak számát. Kelet-Közép-Európában 1 millióan vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kivégzés által. Jóval többen vannak, akiket testileg vagy lelkileg nyomorított meg ez a diktatúra.
A világ számos pontján emlékművet állítottak a totalitárius rendszerek áldozatainak. - Bevezetőjében Nagy Gábor kollégiumvezető így emlékezett. Majd bemutatta vendégeit, akik a korszak szemtanúi voltak, a körülmények elszenvedőiként vagy az események (pl. 1956-ban) részesei. Előbb vitéz Csap Lajos ’56-os pesti srác, majd Schmidt István Radnóti-díjas rendező, piarista véndiák idézte fel a kommunista éra közállapotait, (a mindennapos rettegést, a börtönéveket, a kínvallatásokat, az internálást és a disszidálást) saját sorsukon keresztül.
A kollégium étkezőjét megtöltő tanulók tisztelettel hallgatták végig a köztünk élő szemtanúkat.
|