2008. november 11. 19 órai kezdettel a szegedi IH-ban az India Klubbal közösen megszervésre kerülő India est világklasszisokat sorakoztat fel a színpadon.
Az est házigazdája, Leveles Zoltán a táncosok által elmesélt történetek értelmezésében segít a közönségnek.
A rendezvény az Indiai Kulturális Kapcsolatok Bizottsága (ICCR)támogatásával valósul meg.
Birju Maharaj (ejtsd: birdzsu maharádzs) a kathak észak-india klaszzikus tánc élő legendája. 14 fős csoporttal érkezik Magyarországra. Kilenc táncos mutatja be a Kathak tánc történelmi változásait, öt indiai zenész pedig a Kathak kísérőzenéjének és az eltáncolt darabok szövegének variációt. Ugyancsak megismerhetjük az indiai táncoknál, az átlényegülésben és megjelenítésben is nagy szerepet kapó fellépőruhák végtelen változatait.
PANDIT BIRJU MAHARAJ ÉS TÁNCEGYÜTTESE
A kathak Észak-India legnépszerűbb klasszikus tánca. A Kathak szó a szanszkrit "katha" származtató, melynek jelentése: mesélni. Történetmesélő táncról van szó, amelyben nagyon fontos szerepet kap a ritmusszekcióval felelgető, virtuóz lábmunka (tatkar), valamint a művészi tánc-forgás (chakkar), melyek az emberi érzelmeket (bhava) igyekeznek táncban kifejezni.
Az 1938-ban született Pandit Birju Maharaj a Kathak tánc legismertebb előadója, az ún. Lucknow Kalka-Bindadin Kathak Gharana képviselője. A legendás Maharaj Kathak táncos család leszármazottjaként, édesapjától és Gurujától Acchan Maharaj-tól tanulta a táncot. Bár a tánc az élete, emellett a hindusztáni klasszikus zenét is mesteri szinten gyakorolja. A Kathak tánc új fejezetét nyitotta meg, mikor elkezdett a klasszikus táncelemeken alapuló táncdrámákat koreografálni. A világ szinte minden szegletébe eljutva, több ezer táncestjével és workshopjával bizonyította a klasszikus Kathak tánc létjogosultságát a modern világban.
13 évesen kezdett tanítani Delhi, Sangeet Bharti nevű iskolájában. Később a világhírű Bharatiya Kala Kendra, majd a Kathak Kendra (a Sangeet Nathak Akademi Kathak iskolája) vezető tanára lett, valamint a 1998-ban történt nyugdíjba vonulásáig igazgatta az általa alapított Kalashram, Kathak Tánc és Előadóművészeti Akadémiát.
Birju Maharaj számos kitüntetést kapott, köztük 1986-ban India 2. legrangosabb művészeti kitüntetését, a Padma Vibhusan címet, illetve Sangeet Natak Akademi Díjat, és a Kalidas Samman Díjat. A Benares Hundu University és a Kairagarh University díszdoktorává választotta.
|