Saját kezűleg helyezett el magyar feliratokat a kolozsvári Babeş-Bolyai egyetem épületein a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke. A többnyelvű feliratok elhelyezését egy tavaly elfogadott szenátusi határozat írja elő, azonban az egyetem vezetősége ez ideig különféle kifogásokkal elodázta a táblák kifüggesztését.
A BKB néhány hete jelentette be, hogy önerőből kiteszik a feliratokat – az akció konkrét időpontját azonban titokban tartották. Vélhetőleg az egyetem vezetőségének megtévesztése végett személyesen kézbesítették néhány sajtóorgánumnak a meghívót, arra kérvén őket, kezeljék bizalmasan az információt.
Ahogy az "bizalmas információk" közlésekor lenni szokott, november 22-én a kezdés időpontjára a kolozsvári sajtó apraja-nagyja összegyűlt: kamerákat-mikrofonokat lóbáló sajtósok bizarr menetoszlopa rohant a BBTE épületei közt cikázó Hantz Péter után. Ő a portások megtévesztése végett nem a Farkas utcai BBTE-főépülettel kezdte az akciót (itt reggel 11 óra tájt már maroknyi különítmény várakozott), hanem az egyetem kisebb épületeivel. - Ha bezárnak, hát istenem, örülni fogok neki. Nagyon sok kisebbség vívta ki úgy a jogait, hogy néhány képviselőjét egy időre bezárták - jelentette ki Hantz. - Azt kockáztatom, hogy kirúgnak az állásomból. Biztosíthatom önöket, hogy puhára fogok esni: három könyvet kell befejeznem, most legalább lesz rá időm. A BKB által előkészített 30-40 tábla felét sikerült kitenni az akció során; egyes táblákat azonnal, vagy a sajtó elvonulása után nem sokkal leszedtek.
Képriport
Forrás: www.transindex.ro
Szerző: Sipos Zoltán Publikálás dátuma: 2006.11.27 11:32
|