|
Fogytán az idő: a Nemzetközi Közösség által létrehozott koszovói status quo nem tart már sokáig. 2006 februárjának végén megkezdődnek a tárgyalások. Az egyik lehetséges megoldás a „feltételes függetlenség” modellje volna.
 A koszovói helyzettel foglalkozó elemzők az ICG-vel (International Crisis Group) egybehangzóan azt állítják, hogy fogytán az idő, a koszovói status quo nem tarthat már sokáig. Ezt a status quót a Nemzetközi Közösség hozta létre, azzal a céllal, hogy időt nyerjen Koszovó általános fejlődésének előmozdításához. A 2004-es márciusi zavargások tagadhatatlanul felborították a status quót, a Nemzetközi Közösség pedig nem volt felkészülve egy az 1999 utáni eseményeknél is sokkal nagyobb horderejű konfliktusra. A zavargások oka többek között a Koszovó státusa körüli bizonytalanság volt, a társadalmi elégedetlenség, és a többszintű bürokratikus vezetés elégtelen működése. 2004 szomorú tanulsága a koszovói rendezésben érdekelt felek – de elsősorban a Nemzetközi Közösség számára – az, hogy a koszovóiak türelme véges, és hogy ideje új megoldásokkal előállni a Koszovó státusát érintő kérdésekben.
Standardok a státus előtt vagy standardok a státussal egyidejűleg?
A tartományi ENSZ-igazgatás vezetője, Michael Steiner bevezette 2002-es rendezési terv, a „standardok a státus előtt” terve, amely a státusról szóló tárgyalások feltételeként bizonyos feladatokat és kötelezettségeket rótt volna a koszovói intézményekre és társadalomra, gyakorlatilag megbukott, mivel e kötelezettségeket csak egy rendesen működő állam lett volna képes teljesíteni.
Felülvizsgálták a tervet, és végül megszületett egy ésszerűbb stratégia, a „standardok a státussal egyidejűleg” stratégiája, amely egyrészt nyitva hagyta azt a kérdést, hogy Koszovó pontosan mely követelményeknek kell hogy megfeleljen, másrészt pedig a státusról szóló tárgyalások megkezdését ahhoz az általánosabb feltételhez kötötte, hogy Koszovóban az élet minden területén észrevehető legyen az ehhez szükséges előrehaladás. 2005 októberében a koszovói fejlődés vizsgálatára kirendelt különleges ENSZ-megbízott, Kai Aide arról számolt be Kofi Annan ENSZ-főtitkárhoz intézett jelentésében, hogy Koszovó a nemzetközi standardok által előírt követelményeknek eleget tett, így javasolja a Koszovó végső státusáról szóló tárgyalások megkezdését. Az itt vázolt események tették lehetővé, hogy Pristina és Belgrád között megkezdődhessenek az ENSZ, az Egyesült Államok és az Európai Unió szponzorálta tárgyalások Koszovó jövőjéről. A végeredmény 2006 végére várható.
Rugova halála megakaszthatja a folyamatot?
 Ibrahim Rugova, Koszovó 61 éves elnöke alig néhány nappal azelőtt hunyt el, hogy Pristina és Belgrád között megkezdődhettek volna a tárgyalások. A 16 éven át elnöklő Rugova, „Koszovó Gandhija” világszerte nagy népszerűségnek örvendett, mivel kitartóan ragaszkodott a belgrádi vezetéssel szembeni békés ellenálláshoz. Az elhunytat mindemellett a koszovói függetlenség egyik leghitelesebb szószólójaként tartották számon. Lássuk, mit jelent Rugova halála a koszovói belpolitikára és az egyezkedési folyamat jövőjére nézvést.
Rugova személyében a koszovói politikai élet nemcsak egy szimbolikus figurát és erkölcsi példaképet veszített el, de egy széles körben elfogadott kulcspolitikussal is szegényebb lett. Rugova, egészen a haláláig, három fontos pozíciót töltött be: ő volt Koszovó elnöke, a Koszovó státusa ügyében tárgyaló küldöttség vezetője, és a kormánypárt, a Koszovói Demokratikus Közösség (LDK) nem hivatalos feje. Halála intézményi és politikai vákuum kialakulásával fenyeget, és azzal, hogy a pártban fellángoló belső hatalmi harcok megakaszthatják a már megkezdett tárgyalásokat. Ugyancsak félő, hogy bárkit választanak is meg Rugova helyére, nem rendelkezik majd elégséges befolyással sem a nemzetközi, sem pedig a helyi politikai körökben ahhoz, hogy eredményesen vezethesse a Koszovó státusáról folytatott tárgyalásokat. Mások ezzel szemben úgy vélik, hogy noha Rugova halála elvben késlelteti, a gyakorlatban azonban rövidre zárja majd az egyezkedést.
Időközben, február 10-én megválasztották az új koszovói elnököt. Az 55 éves Fatmir Sejdiu, Rugova közeli munkatársa, az 1989-ben megalakult Koszovói Demokratikus Közösség egyik alapító atyja, aki mostanáig a párt főtitkára volt, a szavazatok 2/3-át szerezte meg az elnökválasztáson. A nagy befolyással bíró politikust, aki az alkotmány megszövegezésében is részt vett, olyasvalakinek tartják, aki képes összefogni az eltérő nézeteket, a mellette szóló szavazatok kétharmados aránya pedig arról tanúskodik, hogy személye az ellenzék köreiben is népszerű. Agim Çeku miniszterelnökké való kinevezése ugyancsak minőségi változást idézett elő a koszovói politikában.
Kinek higgyünk?
Az utóbbi időben mind a pristinai, mind a belgrádi tárgyalópartnerek erősen szorgalmazzák az olyan stratégiák kialakítását, amelyek megteremthetik számukra a közös tárgyalóalapot. Ahhoz képest, hogy Ibrahim Rugova meghalt, Koszovóban aránylag kellemes a politikai klíma, egyrészt mivel a közös cél egyesíti a politikai élet résztvevőit, másrészt pedig azért, mert a koszovóiak többsége támogatja erőfeszítéseiket. Szerbiában ezzel szemben koránt sincs egyetértés Koszovó jövőjét illetően: a hivatalos, populista álláspont szerint „Koszovó a miénk, és vissza is kell szereznünk”, míg a nem-hivatalos álláspont azt mondja, Koszovó elveszett, és ha már így van, legalább próbáljuk meg a legtöbbet kihozni ebből az alkuhelyzetből, például érjük el, hogy minél hamarabb felvegyenek bennünket az Európai Unióba. A populisták persze még mindig arra használják Koszovót, hogy maguknál tartsák a hatalmat. Így tették ezt a múltban is, és nekünk az ő álláspontjukat is értenünk kell.
Egy lehetséges megoldás: függetlenség feltételekkel
Első látásra úgy tűnik, hogy ezen az üzleten mindenki csak nyerhet, mindkét fél megkaphatja azt, ami jár neki. Csakhogy vannak, akik jobban örülnének egy egyenlőtlen végeredménynek: az albánok például semmit sem szeretnének kevésbé, mint a teljes függetlenséget, a szerbek ezzel szemben Koszovó kettéválasztásában, vagy legalábbis az 1999 előtti helyzet visszaállításában érdekeltek. Egyik álláspont sem élvez nemzetközi támogatást. Az úgynevezett kontaktcsoport, amelynek tagjai az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, Oroszország és az Európai Unió, egyértelműen leszögezte 2005 novemberében megfogalmazott irányelveiben, hogy semmilyen körülmények között nem járul hozzá sem az 1999 előtti állapothoz való visszatéréshez, sem Koszovó felosztásához, sem pedig ahhoz, hogy Koszovót egy másik országgal vagy egy másik ország valamely részével egyesítsék. A feltételek nélküli függetlenség terve sem túl népszerű az irányadó politikai körökben. Nagyobb nemzetközi támogatást élvez a „feltételekhez kötött függetlenség” kompromisszuma, amely az egyik legvalószínűbb befutó a szóba jöhető megoldások sorában. Ez a modell kiemelné Koszovót a szerb-montenegrói államközösségből, és a Nemzetközi Közösség kiterjesztett védnöksége alá helyezné. A Nemzetközi Közösségnek – a makroökonómiai növekedés elősegítésén és a kapacitásnövelő tanácsadáson túl - az volna az elsődleges feladata, hogy garantálja a kisebbségi jogok, azon belül is elsősorban a koszovói szerb kisebbség jogainak tiszteletben tartását, kulturális és vallási integritásának megóvását.
A Nemzetközi Közösség álláspontja
 A koszovói kontaktcsoport 2006. január 31-i ülése ebben az összefüggésben két szempontból is jelentős eseménynek tekinthető: egyrészt azért, mert a résztvevők leszögezték, hogy Koszovó jövőbeni státusának megállapításánál figyelembe veszik a koszovói nép akaratát, másrészt pedig azért, mert azt is kimondták, hogy a koszovói válságot olyan egyedi problémaként kell kezelni, amelyre nem alkalmazhatók általános megoldások. Putyin elnök volt az, aki a kontaktcsoport ülése előtt egy nappal az általános megoldások mellett tette le a voksát. Érvelése némileg ellentmond annak a korábbi álláspontjának, hogy a koszovói rendezés nem válhat precedensértékűvé, hiszen ez esetben félő, hogy Csecsenföld függetlenségi törekvéseinek is helyt kellene adni. Putyin legutóbbi megnyilatkozása mögött talán az áll, hogy az elnök olyan általános megoldást szeretne látni Koszovóban, amelynek irányelvei alkalmazhatók az olyan megoldatlan kérdésekre, mint például Abházia és Dél-Oszétia Grúziától való elszakadásának kérdése.
A Koha Ditore nevű koszovói napilaphoz közel álló források azt állítják, hogy a kontaktcsoport ülésén a „feltételes függetlenség” modelljét a leghatározottabban Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Németország támogatta. Az ülés kezdetén Franciaország nem látott megoldást a helyzetre, Olaszország kijelentette, hogy az üléstől várja a megoldást, Oroszország pedig nem adta jelét, hogy bármelyik szóba jöhető megoldást is rokonszenvesebbnek tartaná a többinél.
Esélyek és akadályok
A Koszovó jövőbeni státusával foglalkozó elemzésekben, beszámolókban, konferenciákon és találkozókon a leggyakrabban a „feltételes függetlenség” modellje hangzik el, mint lehetséges megoldás. Sokan úgy vélik, a tárgyalások tétje ma már nem is Koszovó státusa, hanem inkább a koszovói szerbek helyzete. A tárgyalássorozat 2006 februárjában kezdődik, és az előzetes egyeztetések értelmében az első téma - sokak szerint ezen áll vagy bukik a státusról folytatott tárgyalások sikere - a decentralizáció kérdése lesz. A koszovói tárgyalódelegáció azt állítja, hogy alapdokumentumuk nem az etnikai határoknak, hanem a lakosság igényeinek megfelelően képzeli el a decentralizációt. A makropolitikai tervezet szerint a tárgyalások tétje egyrészt az, hogy sikerül-e mindenkivel elfogadtatni az új Koszovót, kizárva mindenfajta közösséget Szerbia és Szerb-Koszovó között; másrészt az, hogy sikerül-e biztosítani a többség önmeghatározáshoz való jogát, egyúttal azonban rászorítani arra, hogy tartsa tiszteletben a kisebbségek, azon belül is elsősorban a szerb kisebbség jogait, harmadrészt pedig az, hogy sikerül-e egyezségre jutni Szerbiával, amely azt szeretné, hogy egyenrangúként kezeljék a régió többi tehetős államával, és bebocsássák az Európai Unióba.
Koszovó jövőbeni státusa azonban a koszovóiakon múlik. És ahhoz, hogy Koszovóban működőképes társadalom jöjjön létre, mind a koszovói intézményeknek, mind Koszovó lakosságának a következő célokat kell szem előtt tartania:
- A szerb kisebbség és az egyéb kisebbségek jogainak védelme
- Demokratikus konszolidáció
- Kedvező kép kialakítása az országról
- Gazdasági fejlődés
A szerző koszovói albán, 1980-ban született. A Pristinai Egyetemen és a Passaui Egyetemen folytatott politikatudományi tanulmányokat. Jelenleg az ISES MA-hallgatója.
Elekes Dóra fordítása
Szerző: Delfin Pllana
Publikálás dátuma: 2006.05.22 10:07
|
