"Nem döntött újabb érdekérvényesítési akcióról a Magyar Orvosi Kamara
(MOK) az alapellátó orvos és fogorvos tagjainak szombati nagygyűlésén, amelyen mindössze kétszázan jelentek meg a tízezer meghívottból.
November 8-án újabb nagygyűlést tart a MOK, ahova a járó- és
fekvőbeteg-ellátó szakma képviselőit várják, csaknem 24-25 ezer embert.
Éger István, a MOK elnöke szerint itt akár döntés születhet egy
esetleges munkabeszüntetésről is.
A tömeges szerződésbontással
kapcsolatban pedig azt mondta: 2009. január 1-jéig 4000 nyilatkozatnak
kell összegyűlnie, hogy érdemben lépni tudjanak.
Éger István elmondta: a szakma méltatlan hanyagsággal szembesül, amikor
a parlamenti pártok nem nyújtják be az orvosok bérfelzárkóztatásáról
szóló törvényjavaslatot - mondta. A kamara javaslata szerint egy kezdő
szakorvos jelenlegi nettó 90 ezer forintos fizetése helyett 340-360
ezer forintot keresne.
Ehelyett megpróbálják "röghöz kötni" a fiatal
orvosokat egy új, készülő jogszabállyal, amely alapján a kezdő
orvosoknak négy évig abban a kórházban kellene kötelezően dolgozniuk,
ahol rezidenskedtek. Éger István szerint ez garantáltan tömeges
külföldi elvándorláshoz vezetne.
"Ha nekünk Mohács kell, akkor íme" - fogalmazott a MOK elnöke a gyűlés létszámára utalva.
A MOK elnöke arról is beszélt, hogy a héten tárgyalt Székely Tamás
egészségügyi miniszterrel, aki azt mondta: az ágazat bérfejlesztése
esetleg megközelítheti a tíz százalékot Éger István ezt irreálisan
alacsonynak tartja, s úgy fogalmazott: a döntéshozó megteheti, hogy az
egészségügyi ellátást mint közszükségletet háttérbe szorítsa.
Székely Tamás egészségügyi miniszter a nagygyűlést követően úgy
reagált az MTI-nek, egyetért azzal, hogy szükség van az egészségügyi
dolgozók bérfelzárkóztatására és egy életpályamodell létrehozására, de
az elmúlt napokban megváltozott gazdasági helyzet miatt úgy gondolja,
nem aktuális most egy orvosi bérfelzárkóztatási programról beszélni.(Forrás:MTI)
|