Belgiumban,
Brüsszelben rendezték meg az OPEN DAYS elnevezésű
„Régiók és Városok Európai Hete” rendezvényt. Az Európai Régiók Hete
keretében idén első alkalommal tartottak Európai Turizmus Napot.
A program
célja a turizmus számára elérhető uniós források bemutatása, a forrásokat
eredményesen felhasználó tagállami projektek ismertetése, valamint a sikeres
európai desztinációk hálózatosodásának elősegítése, a régiók együttműködésének
erősítése, illetve ezzel kapcsolatos legjobb gyakorlatok bemutatása volt.
Az egynapos
konferencián az EU képviselői és turisztikai szereplői tájékoztatást adtak az
Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Területi Együttműködés, az
Európai Szociális Alap, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap, a Halászati
Alap és a Natura 2000, az Élethosszig tartó tanulás és a Leonardo da Vinci
program turisztikai célú felhasználásának lehetőségeiről, és a már
megvalósított projektekről.
A
rendezvénysorozaton a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing
Igazgatóság az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht.
kezdeményezésére – velük és az INNOVA Észak-Alföld Regionális Fejlesztési és
Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft-vel, valamint az Észak-alföldi Termál
Klaszterrel szoros együttműködésben –, az Észak-alföldi régió képviseletében
vett részt. A rendezvény célja a különböző országokból érkezett, különböző
területen tevékenykedő szakértők kommunikációjának elősegítése, együttműködésük
előmozdítása volt.
A
rendezvénysorozat ideje alatt Investors’ Café néven különböző tematika szerint,
kiállítás jelleggel mutatkozhattak be az európai régiók. Az Észak-alföldi régió
az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel közös pulton, az „Egészség
” témakörben mutatkozott be, ahol középpontban állt a régió
egészségturizmusa.