|
 A kérdés bár több szempontból is körül járható most az év legnagyobb vásárlási lázában, egy szempontból fogalmazódott meg bennem,kinek tartanak engem, avagy minket mindannyiunkat ?
Teljesen átlagos családanyaként hihetetlen naivan úgy gondoltam ez nem lehet kétséges, mint ahogyan az sem hogy ki is van kiért, az eladó, pénztáros, szolgáltató, értem avagy én ő érte! Már-már nevetséges hogy milyen „biztonsági” intézkedéseket hoznak bizonyos elárusító helyeken, s bár elismerem hogy bizonyos fokig szükség van az árú védelmére azt egyszerűen nem hiszem el hogy ha minden pulthoz egy-egy roppant segítőkész / Segíthetek? Választott már? / figurát állítanak, akitől nem hogy válogatni de nézelődni is nagy teljesítmény, egyszóval hogy ettől hatékonyabb lenne a védelem!
Persze könnyen lehet hogy a pénztáros „Tolja már előrébb azt a kocsit, mert nem látok bele….” vonyításától jön meg a vásárlási kedv és a bizalom adott bevásárló központ irányába, ki tudja bizonyára sokat költenek efféle piackutatásra! Az eladók leterheltek, a pénztárt kezelők szintén, nagy a hajtás….elhiszem mindenütt, de a napi robot után, fél órákat sorba állva pattanásig feszült idegekkel és letaposott bakancsokkal a lábukon, néhány könyököt kibányászva az oldalunkból némi toleranciát, együttérzést valahol mégis csak elvárnék .
Elgondolkoztam azon mit is kéne nekem átlag embernek tennem? Ha nagyon szuperül szervezek és még annyi pénzem is van hogy minden hónapban megveszem a karácsonyfa alá valót valakinek s novemberre tökéletes szervezettséggel készen állok az ünnepre /ami valljuk meg a legtöbb családban pusztán utópia lehet/ akkor is itt van még a romlandó élelmiszerek sora amit mégsem tudok az ünnepi menühöz hetekkel előbb megvásárolni. Tehát még szuperanyunak is szembesülnie kell a tolongás, egymás összetiprása effektussal……Hát akkor még nekem….
Egy ilyen bevásárlás során a napokban ért az a felismerés, aminek nyomán billentyűzetet ragadtam, és felvetettem magamnak a kérdést, ami a címben szerepel!
 Történt ugyanis hogy az ebédlő székeinket is kissé fel akartam frissíteni és új párnákat szándékoztam tenni rájuk…..vesztemre! Botor gondolat is ebben a hajtásban ilyen dolgokkal foglalkozni….nagyon hamar rá sikerült eszmélnem erre.
A pénztárnál ülő hölgyemény ugyanis közölte velem hogy kettő egyforma ugyan de a másik kettőn valami kósza tépőzár is van s bár alakja és színe tökéletesen ugyan az hát mégsem egy termék….no eddig még csak értem a tipródását, igen ám de a négy párnából mindössze egyen volt vonalkód! No igen az a bizonyos vonalkód…se szeri sem száma azon termékeknek, amiket a bevásárló központokban hagyunk fizetéskor a bűvös vonalkód hiánya miatt. Bosszantó hogy a polcokra tesznek olyan árut amit nem is akarnak eladni, nekem legalább is úgy tűnik ha egyszer nincs rajta a megfelelő jelölés, nem  megvásárolható….közben kínomban az is megfordult a fejemben, hogy e termékeket időnként meg kell sétáltatni bizonyára, hiszen a vevő leveszi a polcról elkígyózik vele a kasszához ahol elveszik tőle mondván nincs VONALKÓD aztán ugyan azzal a hévvel vissza is passzolják a többi közzé!
Vissza kanyarodván a székeimhez…..kérdésére reagálva közöltem hogy meg kívánom venni a terméket, ugyanis négy darab ilyetén ülő alkalmasságom van otthon így kettővel /ugyanis úgy döntött szemrevételezés után hogy vélhetőleg párosával egyformák/ nem sokra mennék. Telefon, újabb „segítőkész” munkaerő érkezett mindjárt nekem szegezve a kérdést, honnan vettem el? Ezt először viccnek gondoltam de láttam rajta, hogy ő nagyon komolyan érdeklődik ezért azt a nyilvánvaló választ tudtam csak adni hogy pont onnan ahol az efféle székpárnákat tárolják….ugyanis nem írtam fel melyik sor hányadik polcán leltem eme párnákra. Mondanom sem kell úgy nézett rám, mintha nem lennék normális….hiszen most akkor neki kell megkeresnie. Tíz perc várakozás után már kezdtem kissé idegessé válni…. telefon, majd váll fölött hátraszólás, a kolleganő elfelejtette, hogy miért indult meg közben váltás is volt…..nagyszerű, sőt pompás de már rajta vannak a dolgon. Újabb tíz perc után kiderítettek hogy mivel nem nincs több a párnából /ezt én az első percben is megmondtam nekik/ és nincs rajta VONALKÓD sem nem áll módjában oda adni, mehetek a dolgomra, az addig már kifizettetett maradék két székre valómmal.
Nos ez volt az a lélektani pillanat midőn elszállt minden eddigi türelmem is közöltem vele, hogy ha már potom 20 perc várakozás után mégsem vásárolhatom meg az árut, akkor a másik kettőre sem tartok igényt….ó akkor menjek a vevőszolgálatra….ha valaki már próbálta minden bizonnyal tudja, hogy ilyenkor a sor meglehetősen hosszú, hiszen a karácsonyi ajándékok garancia jegyeivel van tele. Meglepő módon siettem is volna haza az itthon várakozó gyerek hadhoz, így aztán alig fuldokolva a méregtől a hölgynek ajándékoztam a kincstári immáron kifizetett párnáimat, Boldog Karácsonyt kívánva neki, magamban pedig leírva azt a 800 Ft-nyi veszteséget, amit ezzel okoztam a családi kasszának. Potom ennyi volt az a hihetetlen összeg, amit saját szakállára nem kockáztatott meg a pénztáros még a végén bajba került volna, ha annyi gesztust tesz, hogy miután váratnak ennyit vissza, kérje az ominózus párnácskát és lehúzza újból.
Arra jutottam, hogy valószínűleg valamely nagy horderejű csalónak vélhettek, aki így akart olcsóbban hozzájutni két ilyen nagyon fontos és drága használati eszközhöz…..vagy csak az empátia veszett ki az emberekből?
Dzsili
|
