Fellélegezhetnek a tanulók. Ismét véget ért egy tanév, jöhet a megérdemelt/?/ vakáció.
Június 17- én a helyi Bárdos Lajos Általános Iskola pedagógusai, diákjai és a megjelent hozzátartozók is azért gyűltek össze az intézmény udvarán, hogy részt vegyenek a tanévzáró ünnepségen.
Hamisítatlan nyári rekkenő hőségben kezdődött a rendezvény, ahol
Keszler József igazgató köszöntötte a megjelenteket, valamint a két díszvendéget-
Horváthné Németh Edit önkormányzati képviselő asszonyt, a Család-, egészségügyi-, oktatási-, művelődési- és sportbizottság elnökét, valamint
Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselőt, a megyei közgyűlés elnökét.
A Himnusz közös éneklése után az intézményvezető szólt az elmúlt időszak történéseiről.
- 37 héttel ezelőtt azt mondtam, hogy a 2006/2007- es tanévet megnyitom. Itt voltunk valamennyien- kicsik és nagyok. Mintha tegnap történt volna.Azt mondtuk és ígértük akkor: szorgalmasan tanulunk, figyelünk egymásra, hogy a tanév végén büszkék lehessünk elért eredményeinkre. A 37 hétből álló időszak eltelt.Számot kell adnunk a tanévben végzett munkánkról. Bőven voltak szép sikereink, de kudarcaink is.
Szólt a végzősök és a legifjabbak eredményeiről, a sport- és a tanulmányi versenyeken elért kiváló szereplésekről, a magas színvonalú kulturális programokról, amelyeknek közösség- kovácsoló ereje van, emellett fegyelemre és önfegyelemre is nevel.
Az örömbe vegyült némi üröm is. Hat tanuló nemtett eleget a tantervi követelményeknek, kilenc diáknak azonban még lehetősége van a javításra.
Az alsó tagozatosoknál szintén hatan ismételnek évet szülői kérésre, egy diák itt sem tett eleget az előírt követelményeknek, és mindössze egy gyereknek nyílik lehetősége az augusztusi pótvizsgán való javításra.
Összességében eredményekben gazdagnak és sikeresnek minősítette a 2006/2007- es tanévet Keszler József igazgató, majd immár tradícionális módon könyv és oklevél díjazásban részesítette az iskola kitűnőre teljesítő tanulóit /fotónkon- balról/.
A végzősök ballagása idén is meghatóra és bensőségesre sikeredett, amelyhez hozzájárultak a szavalatok, az útravaló és a búcsúzó gondolatok, és nem utolsósorban a hetedik évfolyamosok virág és tarisznya ajándéka.
A tanévzáró a Szózat hangjaival ért véget, majd a végzősök /fotónkon- jobbról/, utána pedig a többi osztály is elvonult a tantermekbe, ahol mindenki átvehette az örömre vagy bánatra okot adó "bizit".
A 2007/2008- as tanév megnyitójára szeptember 3- án kerül sor.
Addig is tartalmas nyári időtöltést kívánunk pedagógusnak, diáknak... és mindenkinek!!!
Fotónkon: A 8.a osztály elvonulása
Oszt.főnök: Víghné Varga Odett