Az utóbbi időben mintha nagyobb sebességbe kapcsolt volna a gödöllői Szent István Egyetem. Szállószerű szárny épül a kollégiumban, beindult az NBA képzés, a legújabb hírek Egyetemi Tudásközpont létrehozásáról szólnak. Dr. Molnár József rektorral beszélgettünk.
Valóban sok minden történik körülöttünk és ennek nagyon örülünk, mert egy egyetem halála az, ha csöndben van, semmit nem tesz és azt gondolja, hogy ez elég. Megváltoztak a körülmények.
Nagyon kiváló gondolat a Nemzeti Tudományos és Technológiai Hivatal gondolata a Pázmány Péter pályázat! Ezzel arra törekednek, hogy a - főleg vállalati szférából összejövő - innovációs pénzeket olyan célra adják ki egyetemeknek, regionális központoknak, amelyek mint regionális egyetemi tudásközpontok meghatározó szerepük van, vagy lehet ez által. Ezeken a helyeken az egész régió számára fontos - és nem csak a tudományos jellegű - gyakorlati társadalmi, gazdasági célú munkák zajlanak majd. Nagy örömünkre az Egyetem - kemény csatában - január elsejétől elnyerte a Regionális Tudományos Központ címet.
Korábban azt nyilatkozta, hogy Budapest közelsége ennek a címnek további tartalmakat is adhat.
Ez így van. A Regionális Tudásközpont itt Gödöllőn nem azt jelenti, hogy ez gödöllői vagy pest megyei: a régió alatt a teljes Központi Régiót értjük, tehát Budapestet és Pest megyét együtt. Ez az első pillanattól kezdve fontos volt, hiszen feladatunk megtalálni azokat a problémákat, azokat a témákat, amelyek a teljes régió és a főváros számára is megoldandó problémát jelent. Ezeket kell majd kutatnunk, ezekhez értünk mi, ezekben vannak tapasztalataink. Emellett meg kellett találni azt a vállalati kört, amely úgy gondolja - a vállalati oldaláról hasznosítani, gyakorlati munkájában végrehajtani tudja mindazt, amit a tudomány számára feltár. Vagyis a tudomány nem egyszerűen elméleti, a tudományos publikációs teljesítmény érdekében végzi a munkáját, hanem ebben a tudásközpontban, ebben a keretben meghatározottan a tényleges társadalmi, gazdasági folyamatokhoz illeszkedő feladatokat vállal, amit együttműködéssel, közreműködéssel valósít meg.
Hányan pályáztak ezért a címért és hány egyetem kapta meg?
Tizenöt pályázó volt és hat egyetem nyert. Én arra koncentráltam, hogy Gödöllő nyerjen.
|