,,A pedagógiai szakmai szolgáltatás mint az oktatást segítő tevékenység Pest megyében'' témában tartottak konferenciát a Megyeháza Dísztermében. A megnyitó beszédet Szabó Imre Pest Megye Közgyűlésének elnöke tartotta, aki elmondta, a közgyűlés a múlt héten szavazta meg Pest Megye Közoktatásának Feladatellátási, Intézményhálózat-müködtetési és Fejlesztési Tervét. A 2006-os évben 3 milliárd forintot különítettek el az intézményi beruházásokra és fejlesztésekre. Szabó Imre hangsúlyozta, ez azért is fontos, mert ebben a térségben legnagyobb a népességnövekedés, így a megyében nem leépíteni-megszüntetni, hanem felújítani, építeni kell az oktatási intézményeket. A közgyűlés elnöke példaként említette Aszódót, ahol pályázatokkal, megyei támogatással és közös megállapodással számos ilyen beruházás megvalósult. A megye vezetője beszédében visszautalt, a múlt héten ,,Fejlesztési lehetőségek és források 2006 - 2007.'' címmel megrendezett konferencián elhangzottakra, amely szerint a kistérségi társulások a fejlődés szempontjából hatalmas lehetőségeket rejtenek.
A kora délutánig tartó rendezvény meghívott előadója Magyar Bálint oktatási miniszter, házigazdája Fábry Béla, Pest Megye Közgyűlésének alelnöke volt. Az oktatási miniszter először azokat a kérdéseket vetette fel, melyek mindig foglalkoztatják a szakmai munka résztvevőit, pl.: hasznos tudásanyag, elsajátíthatóság, egyenlő minőségi tananyag. A szaktárca vezetője legfontosabbnak a tömegképzés mellett az egyéni foglalkoztatást jelölte meg, így a gyermekben megtartható az érdeklődés, a kíváncsiság. Magyar Bálint kiemelte még a pedagógusok naprakész felkészültségének fontosságát a rohamosan fejlődő informatika és egyéb tudásanyag terén.
Novák István, az OKKER ZRt. vezérigazgatója előadásában hangsúlyozta, hogy a szakmai napok és rendezvények, valamint az együttműködések elengedhetetlenül szükségesek, az összevont továbbképzések fontosak és a szakmán belüli információáramlás csak így biztosítható.
Fábry Béla, Pest Megye Közgyűlésének alelnöke beszámolójában a finanszírozási lehetőségekről, az intézmények együttműködéséről és a megyei tanulók fővárosi-, megyei átjárásáról és annak alapellátói hatásairól és következményeiről beszélt.
A rendezvényen előadást tartottak még a megyéből felkért, az intézmények fenntartásában illetve működésében érintett önkormányzati vezetők. Minden előadásban visszatérő témaként jelentkezett a pedagógusok felkészültsége, a pályázatok kihasználása, az egyiskolás települések sajátos nevelési igényei, az informatikai fejlesztések fontossága és a szakmán belüli párbeszéd. Bagyin József, Aszód város polgármestere kiemelte, úgy kell kialakítani az oktatási rendszert az intézményekben, hogy az egyes pedagógusok egyéni és szakmai ambíciója érvényesülhessen. Tápiógyörgye község polgármestere, Varró István abban látja a fejlődés útját, hogy az iskolák korszerűségét, életszerűségét szakmai vizsgálattal kell értékelni, és ha szükséges, akkor átalakítani a helyi elvárásoknak megfelelően. Abban mindenki egyetértett, hogy változtatni csak úgy szabad, ha előtte a helyi vagy kistérségi igényeket és lehetőségeket felmérték. Ezen felül a konferencia célja az volt, hogy az oktatásban felelős fenntartók, a helyi közoktatás irányítói, szervezői, vezetői megismerhessék a pedagógiai szakmai szolgáltatás feladatait és lehetőségeit, melyek segítségével az oktatás-nevelés terén emelhető az eredményesség, növelhető a hatékonyság és a módszertani kultúrát is bővíteni tudják. Pest megye vezetése ezért érzi fontosnak, hogy ezt a munkát ne csak kötelességként, hanem a modern követelményeknek, a gyermekek kreatív fejlődésének megfelelően lássák el a feladat felvállalói a régióban. Az eseményt Pest Megye Önkormányzata és az OKKER Pedagógiai Szolgáltató Intézet szervezte.
|