|
Vajon miért
nem? Azért, mert az Isten szeretet, és az ember Isten képmására teremtett,
Isten az embert szeretetre teremtette,
és a szeretethez legalább két ember szükséges.
Az önszeretet ugyanis nem
érdemli meg a szeretet szent nevét. Magának az Istennek a léte is egymáshoz
viszonyuló szeretet: a Fiúhoz viszonyuló Atya és Atyához viszonyuló Fiú örök
szentléleki szeretete. Egy az Isten, de nem magányos. Ezért „ szeretet az
Isten” . Így a képmására teremtett ember
is akkor valósítja meg saját lényegét, ha szeretetviszonyulás formájában él. Az
ember esetében ez az embertárs iránti szeretetben konkrét formát öltő és általa
gyarapodó isteni szeretetet jelenti. Ennek az egymás iránti szeretetben megnyilatkozó isteni szeretetnek
alapvető formája az emberek túlnyomó többsége számára a házasélet. Ezért is
fűzi a Teremtés Könyvének első fejezete ahozz a mondathoz, hogy „Isten az
embert a maga képére teremtette”., a következő kijelentést: „ Férfivá és asszonnyá
teremtette őket”. És ezért írja le, népiesebb formában, a Teremtés Könyvének
második fejezete Éva teremtésének történetét. Az ember, ha nincs senkije, nem
leli létének értelmét. Nincs akiért élne, dolgozhatna. Éa így nem leli meg
önmagát sem. Hiszen az ember csak akkor talál önmagára, ha nagylelkűen másokért
él, azért, hogy mások éljenek, növekedjenek, boldoguljanak.
Búsan
botorkál a magányos Ádám még a paradicsomban is. „ A nőtlen férfi sóhajtozva
bolyong” – írja Sirák Fiának könyve. Nemcsak bánatos az élete, hanem egyenesen értelmetlen. Ezért
ad neki az Isten egy „hozzá illő segítőtársat”. Isten csodálatos ajándéka a szépséges
leány, az édes feleség. „ jaj de szép! – csodálkozik el Ádám. – Jaj de szép! És
ez a szebbnél szebb, jobbnál jobb valaki az enyém, engem szeret, én vagyok neki
a legfontosabb a világon. Micsoda boldogság!” Így születik meg a szerelem, az a
hatalmas erő, amely szétpattantja a magába zárkózó ember önzésének bilincseit
és megnyitja a „másik” felé. Igaz, a szerelem veszedelmes erő, és lehet belőle
az erőszakos önzés legcsúfosabb eszköze is. De magába véve csodálatos energia,
amelyet képes áthatni, átnemesíteni az isteni szeretet. Örömmel, hálával
elfogadni a másik ember szépségét, jóságát, erejét, báját, hozzá vonzódni, vele
töltekezni, vele eggyé lenni: ez teszi az embert emberré. Gőgös az, aki úgy
képzeli, hogy ő mindig a maga bőségéből adakozhat másoknak, az őszinte ember
beismeri a benne tátongó ürességet, és tudja, hogy ezt betölteni csak a
másik ember képes: a férfi számára az
asszony, az asszony számára a férfi. És mikor így hálával elfogadják, örömmel
betöltik egymást, a szeretet nagy
élményében élik meg, hogy létezni jó, élni szép, - hogy a világ nem értelmetlen
hangzavar, hanem gyönyörű szimfónia.
Dr. Stella Leontin
kanonok, plébános
Szentbeszéde
|
