A köztéri játszótéri eszközök biztonságának, forgalomba hozatalának és játszóterek üzemeltetésének feltételeit a közelmúltban megjelent GKM 78/2003 (XI. 27) rendelet szabályozta. A rendelet szerint csak az MSZ-EN 1176 és MSZ-EN 1177 szabványsorozatnak megfelelő (vagy azzal legalább azonos biztonságú) közcélú játszóterek létesíthetők és üzemeltethetők, ill. azokon csak (kijelölt tanúsító hely által kiállított) tanúsítvánnyal rendelkező játszótéri eszközöket szabad felállítani. A rendelet szabályozza a tulajdonos/üzemeltető karbantartási és ellenőrzési feladatait és felelősségét is: 2009-ig évente egyszer, ezután kétévente független, kijelölt szervezet által végzett ellenőrzési kötelezettséget ír elő.
A rendelettervezet szerint a "régi" (a rendelet hatályba lépését megelőzően épített) játszótereket, 2005 közepéig felül kell vizsgáltatni, a tapasztalatok alapján a balesetveszélyes helyzeteket meg kell szüntetni, és az eszközöket öt év átmeneti idő alatt (2008-ig) a szabványok követelményei szerint át kell alakíttatni.
Mivel Püspökszilágy község játszótere sem felelt meg a fent említett törvényi előírásoknak, ezért a Képviselő-testület úgy határozott, hogy a 2007. évi fejlesztési támogatásból, amit az RHK Kht. az Izotóp Információs Társulás keretein belül ad, játszótér felújításra fordítják.
A játszótéri elemek megvásárlásán túl a szülők és a lakosság aktív részvételével készült július 6-7-8-án, három napon keresztül, azért, hogy a Málnafesztiválon felavatásra kerüljön és a gyermekek is birtokba vehessék Püspökszilágy megújult és az Európai Uniós normáknak megfelelő játszóterét.