Az egyetlen ajtó helyét célszerűbb volt kihagyni, mint utólag kivágni, de számítani kellett a vályogfal nem jelentéktelen süllyedésével. A kivitelezés tehát a hajdani módszerekkel történt, amint azt eleink tették. Ehhez persze a falak fölött szabaddá kellett tenni a munkafelületet: egy sávban le kellett bontani a cserepet, a lécezést és a födémdeszkázást az agyagtapasztással együtt. Majd amikor a vályogfal már kellő szilárdságúra száradt,  a falakra vissza kellett helyezni a falgerendákat amennyiben épek, ellenkező esetben hasonló méretűekkel pótolni kellett.

Az utolsó mondatból kiviláglik, hogy volt azért némi rendhagyó a munkamentben. Láthatta az erre járó, hogy a kis épület alá volt dúcolva. Ezt a különben szakszerű dúcolást még kiegészítettük annak érdekében, hogy a födém és tetőszerkezetet ne kelljen lebontani. Gyakorlati tapasztalat, hogy a lebontott faszerkezetek csak nehezen, vagy sehogy sem állíthatók vissza. Így legalább az építkezés folyamán és még utáni a száradási időben is védőtető alatt folyhatott a munka és megkíméltük a friss  falakat a felépítmény nyomásától.

A munkálatok itt egy időre véget értek, egyrészt a tél közeledte miatt, másrészt mert a vályogfalnak pihennie kellett. A frissen rakott fal ugyanis 20-30 % nedvességet tartalmazhat. Tapasztalat szerint 3 hónap után 10-12 %, 6 hónap után 5-8 % víztartalom mérhető. A víztartalommal fordított arányban változik a nyomószilárdság a kezdeti alig 0,5-1,0 kg/cm2  értéktől akár 6-8 kg/cm2 –ig. Mivel az anyag nedvszívó, nem garantálható, hogy nedvesség fel- vagy beszívódás (csapóeső, magas páratartalmú levegő) ne vigye le a nyomószilárdság értéket a kritikus határra, ezért csak 2-3 kg/cm2 fajlagos terhelést vehetünk számításba. Statikai számításokkal bizonyítottam, hogy 1-1 födémgerenda kb. 1.000 kg terhet ad át a falra, ami kb. 1,5 kg/cm2  fajlagos terhelést jelent. Ezt a nedves fal aligha bírta volna elviselni károsodás nélkül.

Érdemes megemlíteni, hogy a szigeteléssel alaposan megváltoztattuk a vályogfalak korábbi viselkedését. Persze éppen ez volt a célunk, hogy szárazabbak legyenek, de egyes vélemények szerint túlságosan is kiszáradhatnak. Miért baj ez, hiszen éppen száraz falakat igyekszünk építeni? Csak hogy a vályognak van egy ideális állapota, kb. 8 % nedvességtartalom mellett. Ha ennél tovább szárad, repedezik, sőt ha sovány volt az alapanyag, esetleg kiporlik. Remélhető, hogy a csapóeső és az időnként meglehetősen nagy páratartalmú levegő, valamint a fűtés hiánya egyensúlyban tartja a falak nedvességtartalmát. Mérési adatok bizonyítják, hogy egyedül a csapóeső képes 15 % nedvességtartalmat is létrehozni időlegesen a falakban.

2005. tavaszán folytatódtak a munkálatok a dúcolás elbontásával és a vakolással.
A falakat kívül-belül rabitzhálóra felhordott agyaghabarccsal vakoltuk, miután a fal kellőképpen ülepedett és száradt. Kívülre meszes simítóréteg, de nem cementes homlokzatvakoló anyag került. A lábazatra külső és belső oldalon is Baurex, vagy hasonló minőségű lélegző vakolatot hordtunk fel, a meglévő és megmaradó tégla- és vályogfalakra egyaránt. A falak kívül-belül fehérre meszeltük.

Néhány szót még a befejező munkákról: A kamrában agyagpadló készült, eredetileg is az volt, az ott talál üreges téglaburkolat már későbbi volt. Az agyagpadló ősi padlóforma, valaha a lakószobákat is így burkolták. Anyaga nem azonos a vályogfal anyagával, kövérebb annál, így erősebben zsugorodik, hajlamos a repedezésre. Ezt őseink szorgalmasan betapasztották – állandó karbantartást igényel.

Az ajtókról néhány szót: A kamra ajtaja eddig az utólag épült üvegfal ajtaja volt, felújítás után került új helyére, mert eredeti ajtaja már nem volt meg. Az előd ajtó ejtő reteszes fa zárára utalt a kézfejnyi kis lyuk, ezen keresztül kezelték régen a zárat. Ezt nem ismételtük meg, csak a lyukat. A pinceajtó előképe a Petőfi S. u. 13. sz. ház még fellelhető pinceajtaja volt. Az ugyan kétszárnyú, de szerkezetileg és képileg mintául szolgált. Szerkezete az ácsipari ajtók közé sorolja, ugyanis nem az asztalosipar ismeretes csapolt csomópontjaival szerkesztett, hanem két réteg deszka egyszerű egymásra szögelésével. A vázra épül a borítás és viszont, a borítás merevíti a vázat. A pincét tölgyfa lépcsővel járhatóvá tettük, a kő és téglafalat ott lent letisztítottuk, hézagoltuk.

A fehérre meszelt kis ház barnára festett oromfalával, ajtóival kellemes látványt nyújt, de jó lenne a nyitott főzőtérben egy korabeli tűzhellyel is felidézni funkcióját.

E munkákhoz kapcsolódóan rendeztük az udvart és a porta előtti közterületet is. Az udvarban felbontottuk a beton járólapokat, helyette téglajárdát építettünk. A burkolatlan felületet füvesítjük. A porta előtti közterület is füves lesz, benne keréksávok vezetnek a kerítésig, zöld beton kockákból kirakva. A vizes árok kotrását is elvégeztük a ház előtti szakaszon és átépült az áteresz is. Persze ez még csak része a vizes árok teljes  utcahosszban történő felújításának.
Új kerítést építettünk keményfából, gyalog- és kocsibejáró kapuval. A két szomszédház esőcsatornáit bevezettük a vízgyűjtő árokba, mert feltóduló vizük veszélyeztette a faluház épületeit.

Budapest, 2006. június 10.