Nagyapáink is tervet rajzoltak egy ilyen kis kunyhóról?
 – kérdezhetnénk, és bizonyára kérdezték is többen.  Nem. De tudomásul kell vennünk, hogy ma már az építésügy szabályozott tevékenység.
Műemlékileg védett épület esetében pedig egy téglát sem tehetünk odább  hatósági engedély nélkül. És ha emiatt a bürokrácia jut eszünkbe, emlékezzünk: nagyapáink a saját pénzükből, a saját kezükkel építették újra házukat a romok helyén, nekünk viszont a műemléki védettség adott 3.144.536,- Ft vissza nem fizetendő támogatást. Ehhez joggal elvárta, hogy többek között tételes költségvetéssel bizonyítsuk az összeg szükségességét, az viszont terv nélkül nem megy.

Az engedélyezéshez benyújtott dokumentáció 12 db tervrajzot, műleírást és fényképeket tartalmazott. Az NKA Igazgatóságához ezen kívül az építési engedélyt, valamint egy tételes, árazott költségvetést kellett benyújtani. A kiviteli tervdokumentáció újabb 12 db tervrajzot, és újabb, most már a kivitelező részére összeállított műleírást és költségvetést tartalmazott.
Egy tervezési munka előtt legelőször is az építési programot kell tisztázni. Esetünkben egy nyári konyha épület újjáépítéséről volt szó, de ebben a konyhában már nem főznek, ez a Falumúzeum része. Feladatunk volt tehát, az új, múzeumi funkció kívánalmait teljesíteni. Vissza kellett állítani az eredeti arculatot, hogy a látogató hiteles információt nyerjen, az üzemeltető pedig tudja fenntartani a létesítményt.

A befalazott pince megnyitása
A hiteles arculat visszaadása nem jelentett különösebb problémát, itt nem rakódtak egymásra különböző stíluskorszakok. Utólag átalakítások itt is voltak, de ezek nem hordoztak értéket. Nem volt kétséges, hogy a konyha helyiség üvegfalát elbontjuk, így visszaáll az eredeti nyitott főzőhelyiség. Ugyanígy magától értetődő, hogy a betömött és elfalazott pincét kitisztítottuk és bemutattuk. – Még akkor is, ha bizonyos jelek utólagos pinceépítésre utalnak. Néhány házzal odébb, a 13. sz. ház nyári konyhája jó előkép volt az eredeti állapot visszaállítására.

Műemléki követelmény a korhű helyreállítás:
egy vályog parasztház ezután is vályogház legyen
Az ésszerű fenntarthatóság érdekében át kellett gondolni a szerkezeti megoldásokat. Itt már bizonyos kompromisszumok elfogadására volt szükség az abszolút hitelesség visszaállítását illetően. Mai műemlékvédelmi szemléletünk is tudja ezt, és kénytelen-kelletlen elfogadja egy bizonyos határig. Nincs kompromisszum a tekintetben, hogy egy vályog parasztház ezután is vályogház legyen. Közismert, és szóltunk is már róla, hogy a vályog halálos ellensége a víz. Ez valós fizikai probléma, ezzel kénytelenek vagyunk kompromisszumot kötni. Ez okból a vályogfalakat szigeteléssel védjük a nedvesség ellen, a szigetelés alatti lábazati falszakaszt pedig téglából építjük. Persze eleink is ismerték a vályog eme tulajdonságát, és ha nem is szigeteltek, de a lábazatot sokszor téglából falazták – ez az eljárás tehát nem idegen a paraszti építkezés szokásaitól. Esetünkben, és általában máshol is a pincét kőfallal indították és téglafallal boltozták. Eseti kompromisszum, hogy a később épült hátsó végfalat, mely téglából épült, megtűrtük. Ellenkező irányú – a jó szerkezet igénye elleni – kompromisszum, hogy az alapokat meghagytuk. Pedig tudjuk, hogy mai fogalmaink szerint nem megfelelőek: ismeretlen mélységig kiásott gödörbe beszórt alaktalan kőanyag, sárral kiöntve, vagy tapasztva.

A vályogvetés tudományát ma már kevesen ismerik
A legtöbb gondot a vályogfal alapanyaga okozta. A mai építőgyakorlat ezt az anyagot és technológiáját nem ismeri. A mérnökképzés nem oktatja.  Hosszú szakmai gyakorlatom során soha nem találkoztam vele. Így hát kénytelen voltam régebbi szakkönyvekből meríteni ennek az építésmódnak a tudományát.
Az irodalomban persze meg lehet ismerni az anyagra és az építési technológiára vonatkozó tudnivalókat, elméletileg akár tudományos szintig is. Ez a tudományosnak látszó kutakodás, amely a halmazelmélet, kolloidkémia, elektronmikroszkóp stb. világa,  mégsem  öncélú, hanem a földanyag, mint építőanyag tulajdonságait vizsgálja. A földanyag a mai építőgyakorlatnak is anyaga, de nem falazati, hanem az alapozás alatti teherhordó talajra értelmezve. Meg tudjuk tehát mondani, milyen a vályogfalnak való  ideális agyag: homok hányadosa, milyen a szemcsefrakciók ideális összetétele, milyen az ideális nedvességtartalom % aránya, mindezek függvényében mennyi az anyag nyomószilárdsága.

Mi volt a probléma? Az, hogy a természetes körülmények közötti lelőhelyről kitermelt anyag ezen fontos ismereteit csak laboratóriumi vizsgálattal lehet meghatározni. Vannak ugyan helyszíni vizsgálati módszerek is, de ilyen kis építkezésen arra nem  rentábilis berendezkedni. De ennek ismeretében is nehéz az ideális állapot művi létrehozása. „Recept” ugyan lenne, de az sajnos nem a „végy 3 kanál lisztet, 1 kanál cukrot” mintájára működik. Az összetevők nem léteznek steril állapotban, sem összekeverhető konzisztenciában. Meg kellett tehát elégednünk az érzékszervi vizsgálattal, így tették eleink is. Csakhogy nekik – és főleg a vályogvető cigányoknak – kezünkben és lábukban volt a tapasztalati – gyakorlati tudásuk, érzékük. Ilyen ember már nem találtunk.

Emiatt is javasoltam, hogy használjuk fel a bontott vályoganyagot, annak legalább az összetétele megfelelő, és a porrátört anyaghoz könnyű a mész vagy cement javítóadalék hozzákeverése. Így sem teljesen gondtalan, először porrá kell törni, majd megfelelő mennyiségű vízzel pépesíteni, és kellően átgyúrni. Megfelelő zúzógép hiányában már az első műveletnél elakadtunk. Végül egy alkalmasnak vélt „anyagbányából” hozott a kivitelező agyagot. Volt vele némi aggályom, gyúrópróbával kissé soványnak éreztem, de kövéríteni, gyúrható állapotban már nem lehet.
Úgy tűnik, mégis bevált. A bedolgozási technológia nem okozott különösebb gondot. Erre vonatkozólag a kiviteli terv műleírását idézem:

A vert vályogfalak készítése hagyományos módon történjen, amihez az is hozzátartozik, hogy ilyen munkában jártas dolgozót célszerű alkalmazni. Az alapanyag agyag :homok tartalmát szükség esetén javítani kell.
Cementadalék nem szükséges, a szárazon tartott vályog szilárdsága elegendő, lazító anyag pedig azért nem szükséges, mert a hőszigetelés nem feltétel esetünkben. Készítéséhez viszont meszes vizet kell használni, a fal teherbírását ez javítja. Bár a fal száradása szükségszerű, de siettetni nem célszerű, mert a hirtelen száradó vályogfal repedezik.
Ez megakadályozható kevés növényi szálas anyag hozzáadásával. A falak kétoldali csúsztatható zsaluzás közé döngölendők, 20-30 cm rétegekben, ék alakú munkahézagokkal. Az egyes rétegeket a munka megszakításakor védeni kell az esetleges esőtől és fontos a munka folyamatosságának biztosítása. A zsaluzást viszont csak az anyag megfelelő szilárdulása után szabad elbontani, és továbbcsúsztatni. A csatlakozó felületeket pedig ilyenkor kissé meg kell nedvesíteni a jobb tapadás céljából.