Maga az innováció nem más, mint új elméletek kidolgozása, új megoldások feltárása, ezek megvalósíthatóságának, gazdaságosságának és piacképességének elemzése, majd maga a megvalósítási folyamat, amikor az elmélet valósággá transzformálódik.
Napjaink gyorsan változó társadalmi-gazdasági világában új dimenziókba helyeződött az innovációs folyamat is. Az innováció ugyanis a különböző szereplők - cégek, akadémiai, egyetemi kutatóintézetek és fogyasztók - között megköveteli a kiterjedt interakciót, valamint a tudomány, a műszaki fejlesztés, a termékfejlesztés, a gyártás és a marketing közötti visszacsatolást.
A legújabb típusú innovációs folyamatok elemzése során megfigyelhető elsősorban a fejlett országokban az az átalakulási folyamat, amelyben korábban egymástól elkülönült területek (a K+F közösségi intézményei, vagyis az egyetemek, a vállalati szféra és a kormányzat) egyre szorosabb együttműködést építettek ki, illetve vették át részben egymás szerepét. Az ún. Triple Helix (TH). modellként ismertté vált folyamatot Etkowitz írta le, azóta a koncepciót többen, köztük Leydesdorff, és Jones Evenst is továbbfejlesztették. A modell a tudástőkésítés különböző szakaszaiban az innovációban érintett szférák között (a K+F közösségi intézményei-kormányzat-vállalat) kölcsönösen egymásra ható kapcsolatokat tételez fel.
A vállalkozás vezetésének korszerű 5. generációs innovációs modelljét a komplexitás jellemzi, a tudás által vezérelt (knowledge-driven) gazdaság modellje, amely rendszerszemléletű megközelítésében már magában foglalja lényegében a stratégiai és az üzlet~ vagy üzemviteli irányítást egyaránt. Kiemelt figyelmet fordít a stratégiai partnerkapcsolatokra a beszállítói körrel, rendszeresen igénybe veszi a tanácsadó-elemző szolgáltatásokat, szoros kapcsolatot ápol a végfogyasztókkal, odafigyel a K+F szimulációs modellezésére, horizontális kapcsolatokat épít ki a kutatásban, együttműködést alakít ki a fejlesztő csoportokkal vagy a marketingben, illetve előtérbe helyezi a minőséget. A generációváltás azonban itt valójában nem más, mint az innováció kiterjesztése, az új tényezők figyelembe vétele, amelynek során mindegyik innovációs modell tartalmazza az előzőek főbb elemeit, megoldásait.
A témáról bővebben; http://www.innowiki.hu
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|