Óvodai tanácskozást tartanak március 30-án a Szolnokon, ahol ismertetik a „Térségi Iskola és Óvodafejlesztő Központok (TIOK) megalapítása” című pályázati projektben megvalósuló szakmai innováció eredményeit.
A projekt megvalósítására tíz intézménnyel közösen létrehozták az Észak-alföldi konzorciumot. A konzorcium munkáját, mint szakmai szolgáltató, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat segíti – tájékoztatott Horváth Ildikó, a rendezvény szervezője. A 2007. május 15-ig tartó program ideje alatt, az erre a célra kifejlesztett óvodai programcsomagot a jászberényi Városi Óvodai Intézmény próbálja ki. A jászberényi Városi Óvoda, mint az Észak-alföldi konzorcium tagja, a március 30-i konferencián számol be eddigi tapasztalatairól, amelyet az óvodai programcsomag tesztelése során szerzett. Az óvodai konferencián szó lesz más pedagógiai innovációkról, mint például a projekt-szemléletről a pedagógiában.
Átfogó oktatásfejlesztésre azért is szükség van, mert a tudás alapú társadalom megteremtése az egész életen át tartó tanulás koncepciójának irányába mutat – mondta Horváth Ildikó. Az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges képességek megfelelő kifejlődésének kritikus periódusa az első hét-nyolc év. A koragyermekkori nevelés és az oktatás alapozó szakasza során alakulnak ki az alapvető szociális képességek és az önálló tanulás képessége. A megfelelő komplex korai tanulási környezetek kialakítása az egész életen át történő tanulás megalapozása és eredményessége tekintetében kulcsfontosságú. A korai tanulási feltételek javítása minden gyermek számára esélynövelő tényező, mivel a problémák idejekorán történő megismerése és orvoslása eredményeként többnyire javul a beavatkozás hatékonysága, tartóssága.
A kompetenciák fejlesztésének előtérbe kerülése az oktatásnak olyan új, átfogó felfogását teszi szükségessé, amelynek meghatározó motívuma és célja az egész életen át tartó tanulás igényének felkeltése, és intézményi, piaci eszközökkel való elősegítése, támogatása is. Ez egyben a társadalmi alkalmazkodóképesség, a megújulásra való készség és az innovációs képesség záloga is. A gyerekek, akik jelenleg a közoktatási rendszer felhasználói, egy teljesen más környezetben lesznek kénytelenek megállni a helyüket, mint az a világ, amelyet az oktatási intézmények közvetítenek, és amelyre ezen intézmények próbálják felkészíteni őket. Az iskola és a munka világa nagyon eltávolodott egymástól. A közoktatási intézmények programjai, tantervei olyan tevékenységekre, ismeretekre koncentrálnak, amelyek nem segítik elő az „életben való beválást”. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a közoktatás rendszere rendkívül rugalmatlan. Így a változtatás csak lassabb folyamatokon keresztül mehet végbe.
A változások elindítására ezért kizárólag olyan program kínálhat hatékony megoldást, amely a „nem változó dolgokra” helyezi a hangsúlyt. Azaz a készségfejlesztést, és nem az információk sokaságának elsajátítását tűzi ki céljául. A várt eredmények a következők: a kompetencia-alapú nevelést, oktatást és képzést vállaló TIOK-ok segítségével lehetőség nyílik arra, hogy kiépítve a kompetencia-alapú oktatási anyagokat alkalmazó intézményhálózatot tömegesen kerüljenek ki olyan fiatalok az iskolarendszerből, akiknek munkaerő-piaci esélyeik jobbak, mivel birtokában vannak az életen át tartó tanulás technikáinak. Mivel a program célcsoportja a megvalósításában közvetlenül érintettek köre, az óvodai nevelés és az iskolai oktatás minden szereplőjének hasznára válhat a TIOK-ok hatékony működése.
Az elmúlt évek nemzetközi felmérési eredményei azt mutatják, hogy a magyar tanulók alkalmazható (eszközjellegű) tudásszintje elmarad az uniós átlagtól. Napjainkban mind a társadalom, mind az egyén számára rendkívül fontos a változó munkaerő-piaci igényekhez való alkalmazkodás. Nem követhető már az a korábbi évtizedeket idéző modell, amikor a tanulási folyamat lezárult az iskolai tanulmányok befejezésével, és a megszerzett végzettség a nyugdíjba vonulásig kijelölte az egyén életpályáját. A jövőben az életpálya bármely szakaszában szükségessé válhat annak módosítása, új készségek és kompetenciák elsajátítása. Ez a követelmény fogalmazódik meg a lisszaboni határozatban, amely a tagállamok oktatási és képzési rendszerének átalakítását tűzi ki célul a foglalkoztatás növelése és a tudásalapú társadalom megteremtése érdekében.
A tudásalapú társadalom és az élethosszig tartó tanulás alapja a kíváncsiság, rugalmasság, kreativitás. Ezek a képességek csak a játékban és a játék által alakulnak ki, fejlődnek. Ezért sokat kell beszélnünk a játékról, a mai rohanó világot figyelembe véve, elfogadva és optimálisan beépítve mindazt, ami körülveszi a gyermekeket, a családokat. Figyelembe kell venni az utóbbi évek változásait, azt, hogy mivel játszanak a gyermekek, mi érdekli őket, milyen hatásoknak vannak kitéve az óvodáskorúak, kik, mikor játszanak velük. Sok kisgyermek az óvodában tanul meg játszani, nem azért, mert először lát játékszert, hanem azért, mert nem tudja, hogyan lehet azokkal tevékenykedni.
A Nemzeti Fejlesztési Terv prioritásai olyan fejlesztési irányokat jelölnek ki, amelyek halaszthatatlanná teszik a közoktatás átfogó modernizációját. Bebizonyosodott, hogy nem elég a meglévő tantervek alternatíváiként új tantervi rendszerek fejlesztése, megjelentetése. Olyan oktatási tartalmak és kapcsolódó módszertani eszközök kialakítására van szükség, amelyek lehetővé teszik és segítik, támogatják új pedagógiai kultúra megjelenését, elterjesztését. A mai magyar közoktatás állapotai között sem a központilag-tantervileg „elrendelt” modernizáció, sem a helyi fejlesztésekre való puszta ráhagyatkozás nem látszik járható útnak. Ehelyett az óvodákban, iskolákban közvetlenül felhasználható, tudatosan és átgondolt módon fejlesztett oktatási programok kidolgozása, s a hozzájuk kapcsolódó továbbképzési, tanácsadói, értékelési és minőségfejlesztési rendszerek kialakítása jelenthet igazi megoldást.
(Illusztráció: képek egy óvodai farsangról)
Publikálta null |
|
|
|
|
Egészségügyi szolgáltatás
Helyilap
Idősgondozás
Intézmények
Kiskereskedelem
Kistérségek
Sport
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|