A rádió funkciója, a hallgatóság összetétele, érdeklődési köre az idők során igen sokat változott. A 6-7-8 évtizeddel ezelőtti rádiózás nem igazán hasonlítható össze a maival. A magyar írók novelláiból és publicisztikáiból álló kötet  a nosztalgiázás mellett többek közt azért is született meg, hogy a legfiatalabbak is képet kapjanak az egykori Magyar Rádióról, és úgy egyáltalán a rádióról.

„A rádió kigondolója különb ajándékot adott az emberiségnek, mint Kolumbusz.” – mondta évtizedekkel ezelőtt nem kis elragadtatással Herczeg Ferenc erről a különös készülékről, amiben - akkor még szokatlan módon - benne recsegett szinte az egész világ. Ennek az új masinának a működéséről és újszerű funkcióiról mesélnek tarka történeteket irodalmunk nagyjai.

A jó hangulat megalapozásaképp a kötet elején azokat a feljegyzéseket olvashatjuk, amelyekben Kosztolányi Dezső, Tamási Áron, Szép Ernő, Krúdy Gyula, Török Sándor írja le, hogy milyen ismeretlen és szorongó érzést vált ki láthatatlan arcokhoz szólni, és közben a lámpaláznak egy újfajta mutánsával, a mikrofonlázzal küzdeni.
 

Karinthy ironikus hangján is megszólal egy-két rádiós történet, és kiderülhet az is, hogy Márai miért nem szerette kezdetben a hangos dobozt, és hogy Bálint György hallóidegei miért tompultak le a rádióból jövő állandó műsor-kavalkádtól. Mókás novellák mesélnek arról, hogy miként tud megromlani egy házasság a rádiózás miatt, illetve, hogy miért nem gyújtottak rá az írók rádióbeli szereplésük előtt.

A kötet végén, zárásként utópisztikus történetecskéket és gondolatmorzsákat is olvashatunk, Babits Mihály szavaival élve a „kollektív telefonról”.

A teljesség igénye nélkül ugyan, de az említett irodalmi alakokon kívül csalogatásképp Zelk Zoltán, Molnár Ferenc, Heltai Jenő nevét még mindenképp fel kell sorolnom.

 

Noran-Kiadó Kft.,2005