Együtt a katasztrófák ellen
A felek az ismeretek növelésével, hatékonyabb áramoltatásával segítik a továbbiakban egymás munkáját. Együttműködnek a kutatás fejlesztés területén, közösen vesznek részt pályázatokon, közös tájékoztató tevékenységet folytatnak majd. A Pannon Egyetemnek regionális feladatokat kell ellátnia, ezzel a katasztrófavédelem is előtérbe kerül, kezdte beszédét dr. Rédey Ákos, az intézmény rektora. Az oktatásban és kutatásban eddig is foglalkoztak ezzel a területtel, ám a környezeti problémák súlyosbodásával felértékelődik a katasztrófavédelem szerepe, fel kell készíteni az embereket és ismereteket kell átadni. Ehhez az országosan is elismert Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kiváló hátteret biztosít, már évek óta együttműködik az oktatási intézménnyel. A szakértők előadásokat, kurzusokat tartanak az egyetemen, szakdolgozatok, TDK munkák elkészítésében nyújtanak segítséget a hallgatóknak. A Pannon Egyetem szakember utánpótlást szeretne biztosítani ezen a területen, hiszen ez nemzetközi fontosságú ügy, mondta a rektor. Emellett a két szervezet közös fellépéssel segíti egymás munkáját. Dr. Lauer János tűzoltó ezredes, a VMKI igazgatója is örömmel üdvözölte az együttműködést, melynek keretén belül a szakma által felhalmozott gyakorlati tudást átadhatják az egyetemnek, hogy kutatásaikba be tudják illeszteni azt. Stratégiai céljaik között szerepel, hogy Veszprém megye komplex elemzését elvégezzék, és ennek segítségével együttműködjenek a kutatás-fejlesztés-innováció területén.
BV
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
| |