A Veszprém megyei közgyűlés ez év szeptemberében elfogadta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság pályázati programját, amely a megye biztonságának komplex megerősítésére, az ellátatlan területek és kistérségek célirányos segítésére irányult. Egyúttal 100 millió forintot szavaztak meg különböző eszközök, szakmai felszerelések beszerzésére, fejlesztések megvalósítására. November 10-én a katasztrófavédelmi igazgatóságon Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke adta át az érintett önkormányzatoknak, tűzoltó egyesületek vezetőinek az erről szóló dokumentumokat, amelyek összértéke ebben az évben meghaladja a 63 millió forintot, a fennmaradó összeg felhasználásáról 2007-ben döntenek.
A támogatások többek között érintik a badacsonytomaji és a balatonfüredi tűzoltóságok épületeinek átalakítását, fejlesztését, a tapolcai, sümegi, zirci, csabrendeki, devecseri, bakonynánai, monostorapáti, kertai, kővágóörsi, tótvázsonyi, bakonybéli, zalagyömörői és a Zalahaláp-sáskai köztestületi, illetve önkéntes tűzoltóságok felszerelésének cseréjét, korszerűsítését.
A november 10-i rendezvényen dr. Zöld János tűzoltó ezredes, a katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója tájékoztatta a jelenlevőket a megye tűzvédelmi helyzetéről. Mint mondta, a fejlesztések eredményeként a megye településeinek közel 80 százalékát 10-15 percen belül elérik a tűzoltók, de vannak még „fehér foltok”, ahova a riasztástól számítva csak mintegy 30 perc múlva jutnak ki a távolságok miatt. Bár a megye területét kevésbé veszélyeztetik árvizek, az elmúlt években előfordult, hogy a nagy esőzések vasúti töltéseket, házakat mostak el, a védekezés sok száz ember munkáját igényelte. Ezért is fontos, hogy a megyei közgyűlés támogatásából fejleszteni tudták a katasztrófavédelmi ügyeleti rendszert, a védelmi kirendeltségek informatikai felszereltségét.
Ugyancsak jelentős előrelépés az igazgatóság felkészültségében, hogy beszereztek egy Magyarországon még egyedülálló, utánfutóra szerelt homoktöltő berendezést, agregátorral, valamint opciós betöltő garattal. A berendezéssel óránként 3600 zsák tölthető meg, amelyek egy speciális szerkezettel a helyükre emelhetők.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|