A megyei közgyűlés ellenzéki frakciójának kezdeményezésére Kuti Csaba elnök augusztus 3-ra rendkívüli megyegyűlést hívott össze. A napilapokból ismeretes, hogy a kormány a tervek szerint még az idén 28 vasúti mellékvonalon megszünteti a személyszállítást, ebből négy vonal Veszprém megyét is érinti. A Veszprém-Veszprémvarsány, Pápa-Környe, Pápa-Csorna, valamint a Hajmáskér-Lepsény vonalszakaszt. A közgyűlésre elkészített háttéranyag szerint ez a megszüntetés a megye lakosságának 33 százalékát érinti.
A képviselők és a hozzászóló polgármesterek az előkészítetlen döntés elleni tiltakozás mellett értetlenül fogadták, hogy turisztikailag és áruszállítás szempontjából is jelentős vonalakról van szó, amelyek közül egyeseket néhány évvel ezelőtt újítottak fel. Ráadásul az érvényben lévő menetrendek nem igazodnak a munkába járáshoz, nincsenek összhangban a Volán járatok menetrendjével. A MÁV Zrt. képviselői igyekeztek megválaszolni az éles kritikát sem nélkülöző kérdéseket, kifejezték együttműködésüket a vasúti mellékvonalak működtetése hosszú-távú jövőképének megfogalmazásában.
A megyegyűlés határozatot fogadott el, amelyben egységesen tiltakoznak a szárnyvonalak megszüntetése, a közlekedési lehetőségek szűkítése ellen. Egyúttal létrehoztak egy helyközi közszolgáltatási munkabizottságot – ebben a MÁV szakértői is részt vesznek – , ennek feladata a megye tömegközlekedési helyzetének áttekintése. Elfogadták Ács János tapolcai polgármester határozati javaslatát is, amelyben kérik az illetékes minisztériumot, a MÁV Zrt.-t, hogy a közelmúltban forgalomba állított DESIRO motorvonatok az őszi menetrendváltozás után is közlekedjenek az észak-balatoni, a Tapolca-Székesfehérvár-Tapolca vonalon.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|