Technikás meglepetés a járőrversenyen
Nem szegte a rossz idő a kedvét azoknak, akik kedden elindultak a már több mint tízéves múltra visszatekintő megyei gépkocsizó és motoros járőr versenyen. Az elméleti és gyakorlati feladatokból álló megmérettetésen az időjáráson kívül némely eredmény sem a papírforma szerint alakult.
A gépkocsizók mezőnyében bűnügyi technikus, a füredi kapitányság csapatát erősítő Zoller Csaba r.törzszászlós bizonyult a legjobbnak, a motorosok között viszont már nem született nagy meglepetés: a főkapitányság forgalomellenőrző alosztályán szolgáló, a korábbi években is többször bizonyított Homonnai Péter r.zászlós végzett az első helyen. (Ők ketten vehették át a legügyesebb autósnak, illetve a motorosnak járó különdíjat is.) A második helyeket a városi kapitányságok indulói szerezték meg: gépkocsizók között a várpalotai Vida Zsolt r.zászlós, a motorosok kategóriájában pedig a balatonfüredi Tímári Attila r.zászlós. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a volánt forgatók között az ugyancsak füredi Tóth Viktor r.zászlós, a két keréken versenyzők közül pedig a főkapitányság állományából induló Waldmann Zsolt r.törzsőrmester állhatott. A legjobb elméleti eredményt Tóth Viktor r.zászlós mondhatja magáénak, a legsportszerűbb versenyzőnek járó díjat pedig az ajkai Bebesi Gábor r.törzsőrmester vehette át. A „legjobb alegység” címet idén a várpalotai csapat vihette haza. A zsűri elnöke, Linczmayer József, egyben az eseménynek helyet adó Turbó Kft ügyvezető igazgatója értékelésében aláhúzta a szabályismeret fontosságát, majd hozzátette: örül az egész versenyt átható baráti miliőnek, végezetül dobogós helyet kívánt az országos megmérettetésen indulóknak.
Sajtószolgálat, Veszprém MRFK
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
| |