Amíg magam is át nem éltem, biztos voltam abban, hogy ismerőseim rémtörténetei túlzóak. De jött az építkezés, és a trauma akkora volt, hogy máig nem tudtam kiírni magamból. -Nem lehetsz előtte olyan pesszimista, hogy utólag mégis ne bizonyulj optimistának-hangzott a figyelmeztetés. Így lett, anyagi és más szempontból is, máig sem kész a ház. A kis félszobát, lányom hálóját csak ebben a szezonban, a kezdetektől tíz évre sikerült lelapoztatni. Háromszor mértem meg: tíz és fél négyzetméter az alapterülete. Vettem 12 doboz 30x30-as világos színű lapot. A burkoló "szakembert" kedves szomszéd ajánlotta: -Nem kőműves ugyan, de nagyon ügyes, pontosan, szépen dolgozik, nem is drágán.
Minden úgy alakult, ahogyan gondoltuk, kivéve az elszámolást. Harmadjára jelent meg a kolléga, mire befejezte a burkolást, össze is takarított. Adtam volna a szerintem járó (természetesen adómentes) pénzt, a négyzetméterár tizenkétszeresét-mert kis szegélyt is készített-, de ő megelőzőtt:
-Tizennégy négyzetmétert raktam le.
-De én tizenkét doboz lapot vettem- próbálkoztam.
-Csakhogy nem egy négyzetméter van egy dobozban- vágott gyorsan közbe.
Megnéztem, tényleg nem. Dobozonként 11 darab 30x30-as lap, az kevesebb mint egy négyzetméter, pontosan 0,990, a többi meg a tanulópénz. Kit hívjak legközelebb?
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|