Miután az amerikai kormány által szponzorált csereprogramok résztvevői hazatérésük után kérték, hogy valamilyen formában továbbra is kapcsolatban maradhassanak a fogadó országgal, az oroszországi amerikai követség 1993-ban létrehozta az első "amerikai kuckót" a moszkvai Idegennyelvű Irodalom Könyvtárában. A későbbiekben még négy hasonló információs bázis jött létre, és a Moszkván kívül élő orosz közönség elérése érdekében az a döntés született, hogy a "kuckót" kisebb formában hozzák létre Oroszországszerte. Ezt követően az Egyesült Államok finanszírozásában száz ilyen létesítmény kezdett működni a világ 28 országában.
Magyarországon tavaly nyílt meg az első "ablak Amerikára" , az amerikai nagykövetség újabb pályázatára több város jelentkezett, a döntés során Veszprém lett a kedvezményezett. (Jövőre várhatóan Debrecen következik.) Július 8-án Magyar Bálint oktatási miniszter, Dióssy László, Veszprém polgármestere, Pusztai István megyei közgyűlési alelnök és dr. Gaál Zoltán rektor, valamint számos érdeklődő jelenlétében George H. Walker nagykövet adta át a korszerűen felszerelt "amerikai kuckót". Beszédeikben hangsúlyozták: a videokazetták, folyóiratok, újságok, közvetlen hozzáférést biztosítanak az amerikai politikai, gazdasági és szociális élet legfrissebb adataihoz. A "kuckó" lehetőséget kínál oktatási programok lebonyolítására, angol nyelvleckék, találkozók, videoprezentációk, vendégelőadók meghívására. Dr. Praznovszky Mihály, a fogadó megyei könyvtár igazgatója bemutatta, ingyenes internet hozzáférés is lesz, a videokonferencia terem alkalmas civil közösségek, gazdasági szakemberek kapcsolatteremtésére. Mindezt az amerikai fél finanszírozza, a személyzetről és a "kuckó" üzemeltetéséről a helyiek gondoskodnak. Mivel a megyei könyvtár július hónapban zárva tart, az információs pont augusztus elejétől vehető igénybe.
Publikálta null |
|
|
|
|
Aktív turizmus
Bizottságok
Épített örökség
Helyilap
Intézmények
Iroda
Kistérségek
Klubok
Könyvkiadás és -kereskedelem
Kultúra
Művészet és kultúra
Oktatás
Rendezvényszervezők
Sport
Szabadidő
Szálláshelyek
Tanár
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Üzleti tanácsadás
Választókerület(ek)
Vendéglátóhely
|
|